~ 12. rész

Tádáá! Itt vagyok. Remélem tetszeni fog, lesz benne egy kis csavar, meglátjuk, hogy fog tetszeni. Nem rizsázok, jó olvasást kívánok nektek, gyöngyeim. :D

                                                                           **

Másnap reggel elég fura helyzetben ébredtem. Ugyanis alig kaptam levegőt, először nem értettem, mi okozza ezt, de mikor kinyitottam a szemem, és szembesültem a valósággal, minden tisztázódott. Harry rajtam feküdt, és nyomta a mellkasom a nagy súlya. A keze a combomon volt, a másik pedig a fejem mellett pihent. Hát, aki nem tudná, hogy csak barátok vagyunk, eléggé félreértené a helyzetet. Teljesen úgy néztünk ki, mintha Harry bealudt volna, miközben lefeküdtünk. A nyaka közel volt a számhoz, és annyira csábított, mint még sohasem. Nagyon rég szívtam vért, és emiatt nagyon türtőztetnem kellett magam, hogy ne szívjam meg egy kicsit. Lelöktem magamról, kicsit erőteljesebben, mint ahogy kellett volna, így a földön landolt.
-Áu. -sipítozott, mikor felébredt a landolásra.- Miért vagyok én a földön?
-Mert rajtam feküdtél. -kitágultak szemei, és mintha... mintha egy kicsit elpirult volna.
-Upsz, bocsi. -mindketten felnevettünk, majd felsegítettem a földről, és öltözni készültem. Mindig tudja, hogy ha öltözök, ki kell mennie, de most meg sem mozdult.
-Harry!
-Igen?
-Öltöznék... Megtennéd, hogy kimész? -bólintott, felállt az ágyról és kiment. Gyorsan összeszedtem magam, majd kimentem. Olyan régen nem voltam vadászni, hogy bűn éhes voltam. Elköszöntem, felkaptam egy almát, majd kimentem. Az erdőt céloztam meg, ami a házuk mögött volt. Amint kijöttem a kapun, máris rohantam, ahogy csak tudtam. De olyan kevés volt már az energiám, hogy amint beértem az erdőbe, el is fáradtam. Hihetetlen, ha 2 hétig nem eszek, mintha kiszikkadnék, és elfogyna az összes erőm. Megálltam pihenni, majd próbáltam hallgatni, hogy merre találok áldozatot. De nyulak helyett a srácok hangját hallottam. De azt is csak szaggatottan, mert ha nincs vér, nincs energia, és akkor oda a sok "szuper képesség".
-Nicol? ...... Láttátok, hogy.... Nem tudom... -hallottam Harry hangját.
-És ti most.... mert tudod.... ja, jó... -Liam is beszállt.
-Srácok.... -kezdte Louis a hosszúnak tűnő mondókáját, de én alig hallottam.- Mi lenne..... barátnőm.... mert szeretném,.... de neki.... akkor ma.... vacsora?! -elegem lett, hogy nem értem miről dumálnak, így inkább csak a nyulakra próbáltam figyelni. De egy folytában ez a szó járt a fejemben "barátnőm". Miért mondta ezt Louis? Nem tudtam koncentrálni a vadászatra, amiből baj lehetett volna. De végül pont előttem szaladt el egy nyuszika, akit gyors mozdulattal felkaptam és kiszívtam a vérét. Még ebbe is belefáradtam, úgyhogy tovább kerestem élelmet. Ha így folytatom abba fogok belehalni, hogy nem táplálkozom. Épp egy mókus vérét szívtam, mikor arra lettem figyelmes, hogy egy csoport közeledik felém. Vagyis nem egy csoport, hanem egy pár, akik túrázni jöttek ide. Annyira bennem volt már a vadász ösztön, hogy amint megláttam őket, eldobtam a mókust, megmutattam a fogam, és üldözőbe vettem az egyik tagját a párosnak. Nem tudom melyik volt az, csak arra mentem, hogy melyiknek tűnik finomabbnak a vére. Mindegyik vámpírnak más vér csoport jelent finomat, nekem most a férfié volt a jobb, utólag rájöttem. Csak az volt a baj, hogy a csaj meg üvöltözni kezdett.
-Segítség! Segítség! Egy szörnyeteg! A férjem! Segítsééég! -nem tudtam erre figyelni, annyira jó volt végre emberi vért inni. Nem szoktam, de ez valami mesés volt. Csak arra lettem figyelmes, hogy egy ismerős hang közeledik.
-Mi történt? Jól van hölgyem? -szívtam még egy utolsót a finom vérből, majd megfordultam, hogy menekülő utat keressek. Nem kellett volna.- Nicol? Te mit csinál.... mi? -Liam ijedt hangja azt hittem, hogy az őrületbe kerget. Hol rám és a fogamra, hol pedig a férfire nézett. Nem tudtam mit tegyek, így csak irányt váltottam, és futottam. Futottam be az erdőbe. Most már jó erőben voltam. Nem csodáltam, hisz megettem egy nyulat, két mókust és egy férfit. Ami a vesztemet okozta. Befutottam, olyan távolságba, hogy halljam, mit beszélnek.
-Hölgyem, jól van?
-Igen, teljesen... de a férjem. -tört ki belőle a sírás. Liam megnyugtatta, adott neki vizet, majd mondta neki, hogy menjen haza, nyugodjon meg. Ezután tudtam, hogy most, vagy soha. Futni kezdtem, és mikor a srác közelébe értem, megfogtam a kezét, a hátamra kaptam és szaladni kezdtem vele vissza az erdőbe. Amikor már úgy éreztem elég távolságban vagyunk, letettem, megfogtam a kezét, nehogy elmenjen, és aggódóan a szemébe néztem.
-Jól vagy?
-Már miért lennék jól, Nicol? Ki vagy te? Vagy inkább mi?
-Nézd Liam, ez most tudom, hogy nehéz és sok, de nagyon fontos, hogy tudd. Én még Én vagyok. Ugyan az az ember, akit megismertetek.
-Te nem vagy ember! -üvöltött rám. Teljesen megértem, kétségbe volt esve. Én szerintem még el is sírtam volna magam a helyében.
-Nem nem vagyok, igazad van. De mindig is Én voltam, amikor veletek voltam.
-Mi vagy te?
-Liam, nyugi. Először nyugodj meg.
-Kérlek Nicol, ezt ne kérd. Hisz most láttam, ahogy megöltél egy ember!
-Jó, rendben. Elmondom. Vámpír vagyok. Mindig is az voltam. Már 256 éves vagyok, és voltam az összes városban, országban. Mindenhol éltem, de itt születtem. Visszajöttem, és az igazi megbízásom, amit nem mondtam meg, az az lett volna, hogy szívjam ki Louis összes vérét. De megöltem a megbízom, és amikor halottnak hittetek, az is voltam. De John újraélesztett. Kérlek szépen, hogy ne fordulj el tőlem. Tudom, ez most sok információ neked, de sosem vernélek át, csakis az igazat mondtam. De kérlek ezt ne mondd el a fiúknak. Nem szabad tudniuk. Neked sem szabadna...
-Mi... mi? Vámpír?
-Igen.
-De az csak a filmekben van...
-Nem Liam, mint amint látod, nem.
-Nem hiszek  neked! Csak egy szimpla gyilkos vagy, aki eljátssza, hogy vámpír!
-Igen? Akkor mivel magyarázod az erőmet? Miért vagyok ilyen erős? Miért tudok úgy futni, ahogy senki más? Miért hallok 500 méteres körzetben mindent? Miért van ilyen fogam? Miért csak a vér laktat? Miért nagyon nehéz uralkodnom az érzéseimen? Ja, és miért csábít a gyilkolás?
-Én.. én.. én nem tudom!
-Figyelj. Tudom, hogy ez most nagyon sok információ, és hogy ezek után nehezen nyerem majd vissza a bizalmad, de hinned kell nekem, és meg kell tartanod a titkom. Kérlek!
-Mivel bizonyítod, hogy igazak a miértek?
-Ügyes érvelés. Nézd, ott egy nyúl! -megfogtam, megsimogattam, majd szépen oldalra hajlítottam a nyakát, kieresztettem fogaim, ami miatt elcsúnyult az arcom. Liam felé emeltem a fejem, tekintetem, és kiszívtam a nyúl vérét. Tágra nyílt szemekkel figyelte "akciómat", majd mikor végeztem, eldobtam szegény nyulat.- Elég kielégítő választ adtam?
-Én. Én félek tőled. -majd hátrálni kezdett.
-Kérlek ne! Titeket sosem bántanálak! Emlékszel a levelemre, amit Johnnak írtam? -bólintott- Emlékszel, hogy ezt írtam: "És tudod milyen, mikor egy vámpír nagyon szeret valakit. Sosem engedi el őket a szívéből, Sosem Árt nekik, és feltétel nélkül szereti őket. Nos, nálam e kis idő alatt is kialakult a szeretet."? Emlékszel? Ez a rész Rátok vonatkozott. Ha most emiatt, hogy megtudtad, el kéne felejtenem titeket, nem élném túl. Mert szeretlek titeket, Liam!
-Én.. nem tudom. Nicol szeretnék bízni benned, de embereket ölsz meg, csakhogy te élhess!
-Nem! Nem szoktam! Csak állatokat eszem!
-De akkor mi volt ez most?
-Nagyon régen ittam vért, és nagyon gyenge voltam. Ilyenkor nem tudok uralkodni az ösztöneimen... De ezek után sosem tiszta a lelki ismeretem! Kérlek, Liam! -majd megláttam, hogy amerre hátrál, az egy szakadék széle. Egy lépés, és leesik.- Liam! Vigyázz! -üvöltöttem, de már túl késő volt. A lába kicsúszott alóla, ő pedig zuhanni kezdett. Nem hagyhattam. Gyorsan futni kezdtem, hogy előtte leérjek a szakadék aljára. Szerencsére pont sikerült és a kezemben landolt.- Látod, Liam? Sosem hagynám, hogy bajotok essen. Bármelyikőtöknek! Megőrzöd a titkom?
-Ne.... meg. De csak akkor, ha el fogod mondani nekik. Nem kell most, csak mondd el nekik egy fél éven belül. Vagy én fogom.
-Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Szeretlek! -letettem a földre, és megöleltem. Nem akartam elhinni, hogy mellettem áll, hogy nem fogja elmondani, hogy bízik bennem.
-Na, menjünk vissza. -megfogtam gyorsan a kezét, majd már a házuk előtt is voltunk.- Hű, ez tök jó érzés!
-Tudom. Én is szeretem. Na menj be, és meséld el a többieknek, hogy megmentettél egy nőt egy farkastól!
-Elmondhatom?
-Ha engem nem keversz bele, akkor igen. -megöleltem, majd hazaindultam. El sem hittem még mindig, hogy bízik bennem.
Másnap átmentem a fiúkhoz. Csak benyitottam az ajtón és üvöltöttem egyet, ahogy szoktam:
-Sziasztoook! Hoztam filmeket! -mindenki le is jött a film szó hallatán, csak Louis nem. Mindenki megölelt, csak Liam maradt utoljára. Kicsit tétovázott, de végül megölelt ő is. Elhelyezkedtünk a tévé előtt, és vártam, hogy Louis is jöjjön.
-Louis? -kérdeztem végül rá, mert már egy ideje csak ültünk.
-Fent van, Eleanorral. -jelentette ki teljesen nyugodtan Niall.
-MI?! Ki az az Eleanor? Miért vannak fent? -akadtam ki egyből. Azt hiszem valami hiszti roham jött rám.
-Eleanor, az új barátnője, akit tegnap mutatott be nekünk. És nem tudjuk, hogy mit csinálnak. -kacsintgatott Zayn. Azt hittem, hogy ott ájulok el. Új barátnő? Eleanor? Tegnap mutatta be? Új barátnő?!

Majd csak annyit vettem észre, hogy Louis ezzel a gyönyörű lánnyal az oldalán sétál le hozzánk. Azt hittem, hogy ott helyben halok meg. Louis és ez a gyönyörű lány együtt. Az én szívem pedig darabokban hever. Harryre néztem. Csak ő tudta, hogy mi van. Csak ő érezte, hogy most szükségem van valakire. Valakire, aki összeforrasztja a szívem széttépett darabjait. Nem tudtam felfogni, hogy miért keresett valaki mást, mikor itt voltam neki én. A szeme előtt, fülig szerelmesen. Majdnem csókolóztunk is, és akkor úgy éreztem, hogy már nem kell sok ahhoz, hogy az álmaim valóra váljanak. De most meg betoppant ide ezzel a gyönyörű, Eleanor nevű lánnyal, hogy ő a barátnője. Minden reményem szerte foszlott, és a könnyek megállás nélkül gyűltek a szememben. De erősnek akartam látszani, visszafogtam magam és a könnyeim is.
-Srácok, vagyis inkább csak Nicol, ő itt Eleanor, a barátnőm.
-Sziaa. Örülök, hogy megismerhetlek, sokat hallottam már rólad. -integetett aranyosan, és be kell valljam, nem lepődtem meg, hogy Louishoz egy ilyen kedves, aranyos, szép lány került. Integettem neki én is, majd ők kisétáltak. Néztem, ahogy elmennek, és mikor visszafordítottam a fejem, csak annyit vettem észre, hogy Harry már itt is termett mellettem. Rögtön megragadtam és magamhoz húztam. Arcomat beletemettem a mellkasába, és már nem tudtam megálljt parancsolni a könnyeimnek. Szegénynek a pulóvere kezdett ázni a könnyeimtől, de ő nem törődött vele, csak simogatta a hátam és ő is magához húzott. Szükségem volt valakire, valakire aki egy jó barátom, és tudja, hogy mit érzek. Ő itt volt nekem, és segített. És ezért végtelenül hálás voltam neki, de abban a pillanatban csak a sírásra tudtam koncentrálni.