~ 11. rész

Itt is vagyok. Nagyon boldog Karácsonyt és kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek, elsőként. Ezután pedig, szeretném elmondani, hogy jól esnek a szavaitok a kommenteitekben. Mindet elolvasom, ha nincs sok, az sem baj, de mindig megmosolyogtatnak. Úgyhogy köszönöm nektek.:) Na, jó olvasást.!
U.i.: Az interjút ne vegyétek komolyan, ez is csak a képzeletem szüleménye. Nem valós esemény, valótlan műsorvezetővel..;)

                                                                      **

Meglepett amit láttam. Nem azért, mert ilyen későn kellett bemenniük, hanem azért, mert elég bizarr kérdéseket is feltettek. Mindaddig élveztem, és nevettem az egészen, míg a szerelmi témát fel nem hozták.
-Nos, úgy hallottam, hogy már négyen is szinglik a csapatból. Harry, Niall, Louis és Liam. Hogy lehet ez? Nincs olyan, akivel kapcsolatot kezdenétek?
-Hát, én most kezdek kibékülni Danielle-el, és úgy látszik, hogy kezd rendbe jönni a kapcsolatunk.
-Ez remek hír, Liam! Niall, veled mi van? -folytatta Dylen.
-Nekem nincs senki. Egyenlőre még várok a megfelelőre. -mosolygott kedvesen.
-Sok szerencsét. Louis veled mi újság ezen a téren?
-Hát.. Nem igazán tudom, hogy most mi is van velem, de majd meglátjuk.
-Akkor rendben. És Harry, veled mi történt mostanság? Sokat látni téged Taylorral, de amúgy nem kavarsz nagy zűrt. Ez hogy történhetett? -képedt el a csávó, amire akaratlanul is mosoly húzódott a számra. De nem csak az enyémre. A közönség szinte üvöltve nevetett, és még a fiúk is mosolyogtak.
-Ö. Hát, igazából nincs sok minden velem. Taylor csak az egyik jó barátom, neki szoktam elmesélni a gondjaim.
-Gondjaid? Na végre valami érdekes! Figyelem emberek! Új Styles barátnő a képben! Na mesélj csak, madaram. -tette át a lábát a lábán és ráhelyezte a "kupac" tetejére a kezét is. Mintha egy pletykás lányt látnék, aki éppen valami új pletykát akarna megtudni. Nem csodálom, hogy ez a pasi nem tudja titkolni, hogy meleg. De azért kíváncsian vártam az "Új Styles Barátnő" történetet Harry szájából.
-Nos, öm. Van egy lány.
-Ezt ki nem találtuk volna, Harry! -mondta cinikusan a műsorvezető.
-Tehát. Ez a lány egy nagyon közeli barátunk. Nem rég óta ismerjük, de nagyon kedveljük, mindannyian nagyon jóban vagyunk vele. De engem az első pillanattól kezdve valami nagyon vonz benne. Volt nemrég egy kisebb probléma, amikor azt hittük mindannyian, hogy örökre elveszítettük. De szerencsére ő felépült, és visszatért közénk.
-Mi is volt pontosan a baja A lánynak? -kíváncsiskodott Dylen, ezzel megint közbevágva Harry mondandóját. El se hiszem, hogy az egész életem képes kiecsetelni egy tévés showban!
-Nem hiszem, hogy szeretné, hogy elmondjam. -húzta a száját Harold.
-Hát nagyon is jól gondoltad, Styles! -üvöltöttem a tévének.
-Na, gyerünk! Úgy sem fogja megtudni! -itt jött el az a pillanat, hogy ki nem állhatom a pasast.
-Nem. Nem szeretné, és ezt tiszteletben tartom.
-Oké, Styles, oké. Ezt megjegyeztem... Na meséld tovább! -parancsolt rá a hülye pasi. Komolyan nem értem, hogy tudják őket elviselni a srácok.
-És miután visszatért, már biztos voltam benne, hogy többet érzek iránta, mint barátság. Mert szeretem. És ezt tudom. És már Ő is. Csak mikor ezt elmondtam neki, ő közölte velem, hogy ő ezt nem tudja viszonozni, mert mást szeret. -lehajtotta a fejét, a cipője orrát nézte, és tördelte az ujját. A tömeg persze rögtön 'Ahwww'-zni kezdett. De nem tudtam semmi mást észrevenni, csak azt, hogy Harry könnyei hullanak, a srácok meg értetlen fejet vágnak. Bizonyára nem tudtak erről. Csak annyit vettem észre, hogy Louis, aki Harry mellett ült, megfogta a kezét, megszorította azt, és azt mondta 'Minden rendben lesz'. Hazza kirántotta a kezét Louiséból, megtörölte a szemét és felnézett. Dylen terelte a témát, látta, hogy nem kell ezt tovább feszegetni. De már az én szívem is darabokban volt, hogy ilyen fájdalmat kellett okozzak az egyik legjobb barátomnak.
-Na és Zayn! Az egyedüli normális kapcsolatban lévő tag. Hogy mennek a dolgok Perrie-vel?
-Ó, nagyon jól. Boldogok vagyunk, nincsenek viták, és nyugisak a napjaink. A fiúk elfogadták őt, a csajok meg remélhetőleg elfogadtak engem. Én személy szerint nagyon bírom őket is. -mosolygott Zayn, és lerítt róla, hogy tényleg boldog.
-Hát akkor rendben srácok. Sok szerencsét a továbbiakban és köszönjük, hogy itt voltatok!
-Köszönjük a meghívást! -viszonozták egyszerre, majd kezet fogtak Dylennel, integettek a kamerába és közben kijöttek.
-A folytatásban eljön hozzánk Katy Perry, aki... -kikapcsoltam a tévét, és rögtön öltözni kezdtem. Tisztáznom kellett ezt az egészet Harryvel, és szerintem a srácoknak sem ártott egy alapos magyarázat. Szép lassan sétáltam le a szállodában a lépcsőn, azután pedig lassan raktam magam elé a lábam az utcán. Annyira rossz volt tudni, hogy azokat a könnyeket Harry szemében Én okoztam. Én, aki soha nem akartam neki ártani.
Mikor odaértem a fiúk házához, láttam, hogy már itthon vannak. Becsöngettem hát, és Liam nyitott ajtót. Egyből megöleltem és nem tudom miért, de megnyugodtam. Lehet, hogy azért, mert nem Harry volt az, de lehet csak azért, mert Liam maga volt a nyugodtság.
-Mi a baj? -kérdezte, mikor leültem a kanapéra.
-Én vagyok az. Én vagyok a baj.
-Ugyan miért? -gyűltek körém a többiek is, kivéve Harry. Hál' Istennek.
-Mert én okoztam Harry-nek fájdalmat. Én miattam sírt a tévében. És mert miattam mérges Louis-ra. -gördült ki pár csepp könny a szememből.
-Nyugi, ez nem a te hibád! Nem tehetsz arról, hogy te nem szereted őt úgy. És Lou-val pedig majd meg fog békélni! -ölelt magához Niall.
-Nem tudom, hogy mit mondtál neki, amiért haragszik rám, de hidd el, nem baj. Volt már ilyen, lesz is még. Ki fogunk békülni. Te pedig. Most menj föl hozzá, nekünk nem nyit ajtót, neked biztos fog. Beszéljétek meg.
-De ezen nincs mit megbeszélni...
-De van! -üvöltötték egyszerre.
-Hallottátok az egész sztorit?
-Nem, de biztos van megbeszélnivaló..
-Nem, nincs, Zayn. -ráztam meg a fejem, mert tudtam, hogy nem tudnék neki újat mondani.
-Akkor halljuk a történetet, hogy megláthassuk, kinek van igaza. -nem akartam elmondani, hogy ki az a másik személy, akiért Harryt kikosaraztam, méghozzá elég durván, de belekezdtem.
-Hát. Ez úgy volt, hogy mikor még a kocsijában voltunk, akkor elkezdte nekem magyarázni, hogy nem akart minket megzavarni Lou-val...-kérdőn néztek rám, mire csak legyintettem, hogy mindegy- és ezután elkezdtünk a szerelemről dumálni. Majd benyögte, hogy ő nem akar se nekem se Louis-nak rosszat, meg hogy neki én is, Louis is, meg a banda is fontos, de én valahogy máshogy. Azután meg azt mondta, hogy azt hiszi, hogy szerelmes belém és adjak neki egy esélyt. Mondtam, hogy sajnálom, de nem. Ezután nem szóltunk egy szót sem, majd mielőtt kiszálltam volna a kocsiból, benyögtem, hogy sajnálom. Felrohantam a szobámba, és nem sokkal az érkezésem után valaki kopogott. Ő volt az. Meg akartam kérdezni, hogy mit keres itt, de miután kimondtam a nevét, nem tudtam folytatni a mondatot, mert megcsókolt. Fogta a derekam és csókolt. Nem tudom miért, de visszacsókoltam. Egyszerűen nem tudtam mást tenni. És nem tagadom, élveztem. Ezután egy hosszas "veszekedés" következett arról, hogy én tudnék-e adni neki egy esélyt, mire mondtam, hogy nem, nem menne. Mondta, hogy de, mert visszacsókoltam. És itt már nem bírtam tartani a szám, elmondtam, hogy nem, nem menne, mert én mást szeretek, nem őt. Ezután elment, és már csak az interjún láttam. -daráltam el nekik az egészet, és szerintem minden második szót hibásan is mondtam, annyira hadartam nekik. Nem tudom, nem akartam ezt sokáig vitatni.
-Hű. -felpillantottam, mert az egész mese alatt a lábammal babráltam, és négy kikerekedett szempárral találtam magam szemben. Nem mertem közben rájuk nézni, de ezek a tekintetek mindent elárultak.
-Szerintem menj fel, és beszéljetek. -nyögte be Zayn.
-Biztos?
-Igen! -vágták rá mindannyian.
-Hát... legyen. -felálltam, és próbáltam elindulni, de egy kicsit megszédültem, így a fejemhez kaptam a kezem és inkább a mellettem ülő Niall-be kapaszkodtam, minthogy elessek.
-Jól vagy? -fogta meg a vállán pihenő kezem az ír fiú.
-Igen, persze. Most már jobb. -végre elmúlt a szédülés, így elindultam felfelé, Harry szobájához. Már tudtam, hogy melyik az, így megálltam előtte, majd óvatosan bekopogtam. Nem jött válasz, viszont én hallottam, hogy szuszog, így bementem. Óvatosan kinyitottam, majd becsuktam az ajtót. Szép lassan, észrevehetetlenül lépkedtem az ágyához, azután pedig halkan felemeltem a takaróját és bebújtam mellé. Karomat a derekára tettem, és néztem, ahogyan aludt. Nem kellett sok idő, hogy felébredjen.
-Nicol? -csillantak fel szemei, mikor észrevette, hogy a női kéz, ami a derekán pihen, az enyém.
-Igen. -mosolyogtam rá és ekkor végre egy valós mosoly terült szét arcán. Megöleltem, majd mikor felém fordult még egy puszit is adtam neki.
-Mi történt?
-Csak szeretnék bocsánatot kérni. Láttam az interjút.
-Neked nem kell miért bocsánatot kérned. Én meséltem el az életed nagy részét az egész világnak. Úgyhogy, sajnálom.
-Nem Harry, nekem igenis van miért bocsánatot kérnem. Neked nincs. Te csak felvállaltad az érzéseid. Én meg bunkó mód reagáltam rá. Sajnálom. Kérlek, bocsáss meg.
-Nem tudok rád haragudni.
-Pedig kéne. Miattam sírtál a tévében.
-Megérte. -megjelent egy huncut mosoly az arcán, és tudtam, hogy mire gondol.
-Jaj, Harry! -vállba bokszoltam- De most komolyan. Tudod milyen rossz volt látni, hogy az egyik legjobb barátom miattam sír? Olyan bűntudatom lett, hogy amint végeztetek, jöttem is ide. Annyira sajnálom.
-Ne legyen bűntudatod. Nem tehetsz róla, hogy nem engem, hanem Louis-t szereted.
-Köszönöm. És téged is szeretlek, csak nem úgy. Szóval akkor barátok?
-Barátok. -egymásra mosolyogtunk, majd Hazza visszafordult aludni.
-Aludhatok itt? Nincs kedvem hazamenni...
-Persze. -kitolta maga alól a párnát, a takarót pedig rám rakta. Én megráztam a fejem. Nem értette mi bajom, így szépen megfogtam a párnát, középre raktam, a takaró felét pedig átadtam neki. Így mindketten elfértünk, nem fáztunk és még párnánk is volt.

Azóta, hogy Harryvel újra kibékültünk, már nem látom jelét annak, hogy törné magát értem. És ennek nagyon örültem, mert ez azt jelentette, hogy -valószínűleg- túllépett rajtam. Louis-val egyre több időt töltöttem kettesben, próbáltam kideríteni, hogy vajon én is bejövök-e neki. De nem tudtam erre koncentrálni, amikor vele voltam. Inkább csak élveztem, hogy van valaki, akit szeretek, még akkor is, ha ő nem szeret úgy.
-Figyelj Louis!
-Igen? -fordult felém a tál popcornja felől.
-Mi újság a lányokkal?
-Hát, most van egy, akivel nagyon sok időt töltök és kezdem megkedvelni, de amúgy nem nagyon vannak.
-Igen? És mióta ismered? -ekkor először mertem tőle ilyet kérdezni, és most is csak azért, mert épp tévét nézett, és ilyenkor nem figyel, csak válaszol.
-Háát, nem olyan régen. De ettől függetlenül, kedvelem. -motyogta, és ekkor észrevettem, hogy Harry ott áll a nappali sarkában és mosolyog. Tátogtam neki egy mi van?-t, mire a válasz csak egy röhögés volt, majd ki is ment. Nem értettem.
-És szép lány?
-Igen. Nagyon. És imádom a szép hosszú, barna haját. -ennél több nekem nem kellett, a leírás épp illett rám. Felálltam, és egy 'ez az' kíséretében elhagytam a szobát. Kimentem és az első embert, akit megláttam az udvaron, jelen esetben Niallt, megöleltem.
-Hohó. Mi történt? -mosolygott rám kedvesen.
-Semmi. Csak ez most jól esett. -rávigyorogtam, majd csatlakoztam a többiekhez. Amolyan tábortűz szerűség volt, igaz, hogy tél volt, de nem érdekelte a fiúkat. Leültem egy üres helyre, mellém Niall a gitárral, és pengetni kezdte. Ekkor Louis is csatlakozott hozzánk, és a srácok énekelni kezdtek. Harry ült mellettem, és elkezdett böködni, hogy én is énekeljek.
-Harry ne. Krélek ne.
-De-de! Énekelni fogsz.
-Nem, nem fogok.
-Dehogynem! -és egy akkorát belém ütött, hogy sajogni kezdett az oldalam.
-Harry hagyj már békén! -sikongattam a nevetésből, ugyanis csikizni is elkezdett. A fiúk csak érdekesen nézték a jelenetet, de énekeltek tovább. Annyira csikizett, hogy már majdnem sírtam is.
-A-a. Énekelsz? -húzogatta a szemöldökét.
-Jó, oké, legyen! Énekelek. -adtam végül be a derekam, mert már nem bírtam tovább. Megtörölgettem a szemem, majd szép lassan, jó halkan beszálltam az éneklésbe.
-Hangosabban. -bökött ismét oldalba Harry. Most már inkább hallgattam rá, nem akartam megint majdnem meghalni, úgyhogy normális hangerővel énekelni kezdtem. A második dal közepe felé már élveztem is, hogy ilyen táboros hangulat van. A tűz körül ülünk, gitározik Niall és énekelünk. El is felejtette velem, hogy tél van. Körülbelül 10 dalt énekeltünk, mikor a srácok fázni kezdtek, és inkább elkezdtünk pakolni.
-Miért nem szoktál énekelni? -vette el előlem a poharat Harry.
-Mert nem tudok.
-Ó, dehogynem. -körbement és az összes poharat elvette, majd megállt előttem.
-Harry erről úgy sem tudsz meggyőzni. Nem tudok énekelni, és kész.
-Higgyél már nekem! Csodaszép hangod van. -megráztam a fejem, mire csak legyintett egyet, és felhúzott a padról, amin ültem. Sosem mondták nekem, hogy szép hangom lenne, sőt, inkább le is fikázták. De Harry szájából valahogy elhittem, hogy szép hangom van, csak ezt nem vallottam be neki. És miért hittem neki? Mert ő biztos nem hazudna nekem.
Megágyaztam magamnak a kanapén, szépen bebújtam, majd vártam, hogy az álommanó elvigyen az álmok világába. De ehelyett a Harrymanó jött, hogy elvigyen a Harry világába. Felhúzott a kanapéról, megpofozott majd elkezdett velem kiabálni.
-Ezt mégis hogy a büdös picsába képzelted?
-De Harry... mit? -néztem rá félénken, mert fogalmam sem volt, hogy mi ütött belé.
-Hát ezt! Hogy képzelted?
-Nem értelek. Nem csináltam semmit.
-Na ne hazudj! Tudom, hogy tudod, hogy hogy értettem! -üvöltött még mindig, mire csak megráztam a fejem, és már könnyek gyűltek a szemembe a szorításától, ami nem fájt, de egy átlag embernek fájna. És én egy átlag lány életét élem, még csak a vér közelébe sem megyek. Max a nyulakéba.
-Harry... ez... fáj. -mondtam szaggatottan, és próbáltam nem sírni.
-Ó, bocsánat. Nagyon megszorítottam? -nézett rám aggódó tekintettel, és nem értettem, hogy mi történt. Miért volt velem ilyen? Miért lett hirtelen törődő? Bólintottam, hogy eléggé fáj, de látta rajtam, hogy nem értem az egészet.- Nem akartam ennyire megszorítani a kezed, csak kicsit szívatni akartalak. Sajnálom. Na gyere, nem itt fogsz aludni. -ja, hogy erre mondta, hogy hogy képzeltem! Én hülye! Na nem baj, követtem őt a szobájába, elhelyezkedtünk a megszokott módon, majd már a Harry világában is jártunk, ahova Harrymanó hozott.

/Nem jöttek össze!!!! Nicol és Harry csak legjobb barátok!!;D/