~10. rész

Elnézéééést.! Annyira bele kellett a félév miatt húznom a tanulásba, hogy semmi szabadidőm nem maradt. De, most itt vagyok, úgyhogy remélem még mindig szívesen fogjátok olvasni.:) Ez most kicsit ilyen mindenkivel érzelgünk rész lett. Jó olvasást.! :D

                                                                          **

Niall csak evett, és még mindig semmit sem mondott. A hallgatása is csak azt bizonyította számomra, hogy biztos van valami, amit nem mond el. Nem tudtam, hogy hogyan bírjam szóra, így találgatni kezdtem.
-Talán valami baj van a bandában? -megrázta a fejét- Akkor beteg vagy? -ismét csak fej rázást kaptam- Akkor mégis mi a baj, Niall?
-Semmi... csak van egy lány. Anne a neve. És nem tudom, hogy mit kéne tegyek.
-De miért nem?
-Mert félek. Mármint nem! Nem félek, csak nem vagyok biztos abban, hogy mit érzek.
-Mióta ismered? Hol találkoztatok?
-2 hónapja találkoztunk a McDonald's-ban. Véletlenül neki futottam és így kivertem a kaját a kezéből. Azután beszélgettünk, és azóta is csomószor vagyunk együtt. De nem tudom... olyan más nekem.
-Hívd el randizni, hogy megtudd, mit is érzel. Hidd el, ez beválik.
-Köszönöm, Nicol.
-Szívesen. De tudod, ezt azért igazán elmondhattad volna. Ez nem nagy dolog. És tudod, hogy én mindig segítek, ha baj van. -rámosolyogtam, majd visszasétáltam a kanapéra- Szerintem menj fel, és próbálj meg aludni. Jó éjt. -lehunytam a szemem és már sokkal könnyebben ment az elalvás, mint azelőtt gondoltam.
Reggel Liam hangja keltett. Ott guggolt előttem, rázogatta a vállam, hogy keljek fel és közben még pizsamában volt.
-Nicol ébredj, ha nem akarsz hideg vizet magadon.
-Mi?! -pattantam ki azonnal az ágyból.
-A többiek meg akarnak szívatni. Mondtam, hogy a víz kicsit túlzás, de nem érdekelte őket. Úgyhogy gyere, ha nem akarsz vizes lenni. -felém nyújtotta a kezét, és belehelyeztem az enyémet és szaladtunk is kifelé. Kint kerestünk egy nyugis fát, felmásztunk rá, és vártuk, hogy jöjjön a támadás. De nem jött, így Liam beszélni kezdett.
-Figyelj, sajnálom. Nem akartam.
-De mit, Liam?
-Nem akartalak a múltkor megbántani. Csak tudni akartam, hogy mi az igazság, de ahogy láttam, csak a mi érdekünkben nem mondtad el. Sajnálom.
-Semmi baj. És tudod, ha olyan egyszerű lenne ez az egész, akkor már rég tudnátok. De sajnos nem az. Egyáltalán..
-Most már tudom. Azért tettem, mert mindig a legjobbat akarom a bandának, és tudni szerettem volna, hogy miért nem az igazat mondtad. De ezzel csak téged bántottalak meg...
-Nem baj, Liam. Megértelek. De hidd el, hogy nekem sem könnyű ezt titokban tartani. De muszáj. És tudod mennyit jelentett most nekem az, hogy nem hazugnak neveztél, hanem csak annyit mondtál, hogy nem mondtam igazat? Bár ugyan az a kettő jelentésben, de te mégsem a csúnyábbat mondtad. Ez sokat jelent. -vetettem felé egy mosolyt, majd kikukucskáltam az ág mellett, hogy jönnek-e a többiek.
-Tudja ezt valaki? -azt hiszem ez az a kérdés, amit nem akartam megválaszolni. Ha azt mondom, hogy igen, akkor az lesz, hogy csak nekik nem mondom el. Ha pedig azt mondom, hogy nem, akkor.. akkor ismét hazudnom kell. Így nem maradt választási lehetőségem. Elhatároztam, hogy innentől csak az igazat mondom.
-Csak John. Senki más.
-És beszéltek róla?
-Nem igazán. De ez miért fontos?
-Mert ha tényleg ennyire komoly ez az ügy, akkor nem szabad magadban tartani. Még a végén felemészt, és ez lesz a gondok okozója. Onnantól már nehéz visszacsinálni mindent... Aggódom érted. Főleg azért, mert nagyon fontos vagy a bandának is és nekem is.
-Ha tudnád, hogy én ezt hány éve őrzöm....! -és itt bántam meg az egész őszinteség dolgot. Amilyen gyorsan kicsusszant a számon, olyan gyorsan is akartam visszavonni.
-Mióta?
-Nagyon rég óta. És ennek a beszélgetésnek most van vége, bocsi. -lepattantam a fáról, és be is mentem. Kezdtem azt hinni, hogy a srácok nem is akartak leönteni, csak el akart csalni beszélgetni. És ez eléggé rossz volt. De be kellett lássam, hogy Liam nem hazudik, soha. A fiúk ugyanis amint leültem, szaladtak le a lépcsőn és hozták a vödröt a vízzel. Az összes rajtam landolt. Az arc kifejezésem elég vicces lehetett, mert az összes fiú a földön fekve röhögött, közben már a hasukat fogva. Liam lépett be, és csak egy mondatot hagyott nekünk:
-Én megmondtam! -majd felsétált.
-Fiúk! Ez nem vicces! -álltam fel, hogy kicsavarjam a vizet magamból.
-Hát ez nem is. Csak az arc kifejezésed, mikor leöntöttünk. Na az vicces! -mondta Zayn szaggatottan, ugyanis alig kapott levegőt a röhögéstől. Ekkor belőlem is kitört a nevetés, és mellettük landoltam a padlón.
Egy idő után már csak én és Louis maradtunk, ketten. Beszélgetni kezdtünk.
-Jó, hogy végül itt maradtál.
-Szerintem is. Nem bírnék nélkületek élni.
-Hát még mi, azzal a tudattal, hogy halott vagy! Még belegondolni is rossz.
-Egyet kell értsek.
-Hallom Liam-mel volt egy nem túl kellemes beszélgetésed a parkban.
-Igen...
-Szeretném, ha tudnád, hogy csak miattunk ilyen. Mert félt minket. És téged is. Nem akart megbántani.
-Tudom, már bocsánatot kért.
-És most szent a béke?
-Nem vagyok harag tartó. Főleg nem ilyen jó barátokkal szemben.
-Akkor jó. Mert nem tudtam volna közted és közte választani. Tudod, nagyon fontos vagy nekem.
-Ahogy te is nekem. És tudod mi a legfurább?
-Na mi? -fordult át a hátáról velem szembe. Én is így tettem.
-Az, hogy én azt hittem, hogy miután kiderült, hogy csak azért ismertelek meg titeket, mert meg kellett volna öljelek, azután nem leszek fontos se neked, se a többieknek. És csak reménykedni tudtam benne, hogy ezek a szavak elhagyják egyszer majd a szádat, és felém irányulva jönnek.
-Képtelenség lenne, hogy ne legyél fontos nekem. Már az első pillanattól kezdve vonz valami benned. Valami megmagyarázhatatlan. De nekem tetszik. -mosolygott rám.
-Nekem is. -arcunk közeledett, szánk már majdnem összeért, és mindketten ugyan annyira vágytunk erre a csókra. De mégis volt valami, amiért a sors ezt most nem engedte meg nekünk. Inkább nevezzük ezt a valamit valakinek.
-Khmm. -szakított félbe minket Harry- Nem akarok megzavarni semmit, de Lou készülj, nekünk interjúra kell mennünk.
-Nem zavartál meg semmit. Már nekem is mennem kéne. -álltam fel és elkezdtem bedobálni a cuccaim a táskámba. Elköszöntem a srácoktól, majd kiléptem a házból. Már sötét volt. A lámpák égtek az utcán, és én pedig a srácok háza előtt álltam. Hát ez is megtörtént. Havat láttam elszállni az arcom előtt. Majd még egyet és még egyet. Egyre többet és többet. Ekkor tudatosult bennem, hogy nemsokára egy újabb évnek lesz vége, tél van. Nem szerettem hóban mászkálni, így visszaszaladtam a házba.
-Srácooook! Nem akarok zavarni, de ki van kész? -elém pattant Harry a kanapéról, és már mondtam is, hogy mit szeretnék- Nem tudnál hazavinni? Esik a hó és nem szeretek hóban menni. Kérleeek!
-Na jó, legyen. De ha elkések, rád fogom!
-Köszönööm! -nekiestem és megöleltem.
-Hazaviszem Nicolt, már csak a helyszínen találkozunk!
-Okéééé! -hangzott a válasz visszhangban. Beszálltunk a nagy Range Rover-be, és már mentünk is. Elég lassú volt a forgalom így, hogy végre hó is volt az úton.
-Tudod, én tényleg nem akartam megzavarni semmit. Csak szólni akartam Louis-nak, hogy készüljön és.. -magyarázkodott, de teljesen fölöslegesen.
-Nyugi, Harry. Tudom.
-Akkor jó. Amúgy... szerelmes vagy Louis-ba? -nyögte ki végül a kérdést. Az arcára vezettem szép lassan a tekintetem, ő ekkor vissza az útra. Arcán tükröződött, hogy kicsit tart a választól. Nem tudtam mit mondjak, mert én magam sem voltam biztos abban, hogy ez szerelem.
-Nem tudom.
-Mi az, hogy nem tudod?
-Az, hogy nem tudom. Nem vagyok biztos benne, hogy ez az, de biztos, hogy nem közömbös nekem.
-Tudod... én nem akarok rosszat se Lou-nak, se neked. De magamnak se.
-Mire akarsz ezzel célozni? -bár sejtettem, hogy mi fog következni, nem akartam elhinni.
-Hát... Fontos vagy nekem. Louis is az. A banda is az. De te valahogy máshogy. Tudod, én azt hiszem.... azt hiszem. Azt hiszem szerelmes vagyok beléd. -itt jött ki az a mondat, amit nem akartam hallani. Igaz, hogy Harry sem volt számomra közömbös, de Louis-t sokkal jobban szerettem. És ebben biztos voltam. Nem akartam belegondolni, hogy ez most neki milyen nehéz, nem akartam megbántani, de reményt sem nagyon akartam adni. Mert ki tudja, hogy mit rejt még a jövő.
-Figyelj Harry. Én tudom, hogy ez most milyen nehéz neked, de kérlek ne nehezítsd meg nekem is. Louis a legjobb barátod, és én azt hiszem, hogy őt szeretem. Igen, én őt szeretem. Kérlek, legyünk barátok!
-De Nicol én hiszem, hogy számodra nem csak egy barát vagyok. Elég, ha ránézek a gyönyörűen csillogó barna szemeidre. Mindent elárulnak...
-Igen Harry. Nem vagy nekem közömbös, de én akkor is Louis-t szeretem. Kérlek ne nehezíts meg mindent!
-Csak adj nekem egy esélyt! Egy esélyt kérek, semmi többet. -nem válaszoltam. Nem akartam megbántani. Egészen addig nem válaszoltam, míg be nem parkolt a hotel parkolójába.
-Sajnálom, Harry... -kiszálltam a kocsiból, és befutottam a szobámba. Normálisan, nem feltűnően. Leraktam a cuccom, és ekkor pár könnycseppet véltem legördülni arcomról. Nem akartam ezt. Sohasem. És most mégis megkaptam. Ledőltem ágyamra, letöröltem könnycseppem, majd csöngetést hallottam. Azt hittem John lesz az, így nagy lendülettel keltem fel, és szaladtam ajtót nyitni. Tévedtem. Amint felrántottam az ajtót, mást láttam ott állni.
-Harry mi... -nem hagyta befejezni a mondatom, megragadta a derekam, magához húzott és a száját a számra tapasztotta. Ajkai bőszen falták az enyémet, nyelvének nem tudom miért, de utat engedtem. Élveztem. Ezt nem tagadom, élveztem. De érzelmeket nem sokasított bennem. Amint elengedte számat, derekamat még mindig karolta.
-Látod? Adnod kell egy esélyt! Kérlek.
-Nem Harry, sajnálom. Nekem ez nem menne.
-De menne! Hisz visszacsókoltál. Ne mondd, hogy neked nem jelentett semmit.
-Élveztem, ezt nem tagadom. De az érzelmeim nem változtak. Sajnálom. -kezét szép lassan a derekamról lecsúsztatta maga mellé, elfordult és elindult kifelé. A liftet várta, de én még mindig néztem. Meg akartam győződni arról, hogy nem látszik rajta semmi. De mikor megjött a lift, visszafordult.
-Nézd majd az interjút. -arcán látszott pár könnycsepp, melyek csillogtak a ráeső fényben. Alakja eltűnt a liftben, én pedig becsuktam az ajtóm, és visszamentem, hogy nézhessem azt az interjút.