~ 5. rész

Halihóó.! Na itt is van az új, ahogy ígértem. Tudom, hogy felesleges ide dumálnom, mert a legtöbben átugorjátok, vagy elolvassátok, de azt mondjátok: 'mit tud még ide írni?' de én azért írok nektek. Mert szeretlek titeket.<3 Na jó olvasást, kommizatok ha tetszik.:) Puszii.

                                                                                **

-Nicol? Nicol? Nicol jól vagy? -keltem fel Louis hangjára.
-Igen, persze. Minden rendben. -megmozgattam a nyakam, majd éreztem, hogy még mindig ott van a harapás. Nagyon fájt. Végigsimítottam kezemmel, majd megnyugodtam, mert nem volt nagy. Kezemről már elmúlt a seb, ott nem okoz nagy kárt.
-De mégis mi történt? -ült le mellém Harry.
-Csak kimentem levegőzni, mert nem tudtam aludni, és mikor leültem a székbe, ott volt előttem egy farkas. Be akartam jönni, de az megtámadott, és megharapta a nyakam. Utána meg nem volt erőm bejönni. Egyáltalán hogy kerültem én vissza a kanapéra?
-Most hoztunk be. Nem kéne ezt megmutatni egy orvosnak? -húzta rajta végig a kezét Liam. Felszisszentem, mikor a közepénél volt.
-Nem, nem kell. Máskor is volt már ilyen. Ezért nem szeretem a farkasokat.
-Biztos jól vagy?
-Igen srácok, köszi. De ha nem bánjátok, akkor felöltöznék. -mindenki arrébb csusszant, Niall odadobta nekem a ruhámat a fotelből, majd bementem a fürdőbe, és magamra zártam az ajtót. Felöltöztem, elkészültem, majd megnéztem a tükörben a sebet. Ott volt benne két mélyebb, és három kisebb harapás. A közepe pedig ki volt harapva. Eléggé fájt, de lemostam vízzel. Ezután kimentem a fiúkhoz, akik már reggeliztek.
-Mi a kaja? -sétáltam el mellettük, ezzel belépve a konyhába.
-Amit akarsz. Keress valamit a hűtőben. -így is tettem. Mivel semmi normálisat nem találtam, fogtam a tejet, kiöntöttem egy tálba, majd szórtam bele müzlit. Mikor mindenki végzett, összepakoltam a cuccaimat, majd elköszöntem és elindultam haza. Útba ejtettem az erdőt. Kerestem valami nagyobb nyulat, megfogtam, majd kiszívtam a vérét. Még mindig nem voltam valami erős, és elég lassú is maradtam, így felszedtem még egy pocok szerűt, nem tudom mi volt az, de pocok szerű állatot és azt is elfogyasztottam. Mivel ezek szinte semmit nem érnek, otthagytam és elmentem haza. Beszélnem kellett Brad-del. Beléptem a szobámba, ledobtam a cuccom, és a helység közepére mentem.
-Brad! Akárhol is vagy, tudom, hogy hallod. Beszélnem kell veled!
-Itt vagyok, cicám! -ölelt át, mintha olyan jóban lennénk.- Miről van szó?
-A tervről.
-Igen? Hallgatlak!
-Én... én... én nem csinálom meg. -járkáltam fel alá idegességemben, ujjamat tördelve.
-Hogy?! Ugye tudod, hogy ezt nem teheted meg..
-De megtehetem. Nem csinálom meg. Képtelen vagyok rá.
-De mégis mi a fene történt?
-Nem tudom. Egyszerűen ez nem megy nekem... -elfordultam, majd megsimítottam a nyakam.
-Az meg mi? Hogy került a nyakadra farkasharapás?
-Nem fontos. Most az a lényeg, hogy én ezt nem csinálom meg.
-De fontos Lexy!
-Nem. Meg kell akkor csinálnom?
-Nem. De akkor árat kell érte fizetned. És tudod, hogy mit.
-Rendben. De csak akkor, ha megígéred nekem, hogy békén hagyod azt a csapatot.
-Jó, ígérem! -beleharapott a csuklójába, én is így tettem, majd összeérintettük, és megígértük, hogy betartjuk egymás feltételeit.- És akkor most beszéljünk a sebedről.
-Nem. Most elmész.
-Nem megyek el, míg nem tudom, hogy mi történt!
-Jó tudni, hogy még mindig aggódsz értem. De ha annyira akarod tudni, akkor az volt, hogy ma este kimentem levegőzni, és erdő közelbe voltam. Nem vettem figyelembe, hogy telihold volt. És egy farkas megtámadott. Ennyi.
-Rendben. És akkor most hagyom, hogy azt tedd, amit akarsz. Este visszajövök. -és eltűnt. Összeszedtem néhány cuccom, átöltöztem egy új ruhába, és újra a fiúk háza felé vettem az irányt. Gyorsan odaértem, majd arra vártam, hogy ajtót nyissanak.
-Sziasztok. Beszélnünk kell. -léptem be, és tudtam, hogy meg fog szakadni a szívem.
-Szia. Mi baj van?
-Nagyon sok baj van Louis. De most csak egyel fogok foglalkozni. El kell búcsúznunk, srácok. -már gyűltek a szemembe a könnyek. Olyan kevés ideje ismerem őket, de mégis betöltik szívem háromnegyed részét. A maradék egynegyed része Johné.
-De miért? Hisz itt laksz, bármikor tudunk találkozni...
-Nem, nem itt lakok. El kell költöznöm...
-De mégis hova?
-Egy szebb helyre. Sajnálom srácok, de én elmegyek. Örökre. -itt kigördültek a könnyek szememből, és lerogytam a kanapéra. A legrosszabb pillanat az, mikor az öröklétben végre találnál egy jó okot is akár, de jön valami, inkább valaki, és egy szempillantás alatt elrontja az egészet. Egy mondattal is. És tudod, hogy innen nincs visszaút. El kell törölnöd mindent, ami a múltadba tartozik. Család, barátok, fogadott testvérek. Az egésznek egy nap alatt vége lehet. Egy ember miatt. Az az egy ember miatt, aki ennek az egésznek megadta a kezdő löketet. Aki az egész "probléma" gyökere. És hiába van B terved, ha nem vagy benne biztos, hogy működni fog. És akkor fel kell készülnöd a legrosszabbra is.
A fiúk átöleltek, és némejiküknél éreztem, hogy potyognak könnyek. Tehát nem csak én szerettem meg őket annyira, hogy akár az életemet is eldobnám ÉRTÜK. Ritka, amikor egy vámpír tényleg, igazán szeret valakit, valakiket. De ha ez bekövetkezik, akkor az visszavonhatatlan, és szívvel teli.
-Ne menj el, kérlek! -mondta Harry a kezemet fogva.
-Sajnálom, de erről nem ti döntötök. Még csak nem is én. Higgyétek el, legszívesebben maradnék. Örökké. De nem lehet. Sajnálom fiúk, úgy sajnálom. Ez az egész az én hibám!
-Dehogy is! De miért nem dönthetsz afelől, hogy itt maradsz-e? -kérdezte Louis.
-Mert üldöz a halál. Már nagyon régóta. De csak hogy tudjátok: A veletek töltött idő volt életem legszebb percei. Annyi örömöt és boldogságot hoztatok nekem, hogy az felülmúlhatatlan. Nagyon szeretlek titeket, és sosem felejtem el ezeket a napokat és titeket sem, srácok.
-Mi is szeretünk, Nicol! -nagy ölelés volt, adtam mindegyiknek egy-egy cuppanós, nagy puszit, ölelést, majd feltápászkodtam, és elmentem.
-Nem hiszem el, hogy mindennek így kell vége lennie! Utállak, Brad! Utállak. -jöttem végig az utcán, közben sírtam.
-Nagyon megható volt a búcsútok, cicus. -törölgette szemeit Bradley, aki  idő közben mellém társult.
-Te egy utolsó rohadék vagy, Brad.
-Ugyan már! Szóval, készen állsz?
-Nem! Azt mondtad, este jössz. Hol van még este?
-Jó, jó, értettem. Szióka. -el is ment, és egyedül maradtam a gondolataimmal. Felérve a szobámba beledőltem az ágyamba, majd elővettem a telefonomat. Tárcsáztam John számát.
-Haló?
-Szia John, Nicol vagyok.
-Sziaa, mizujs? Mi a baj?
-Semmi különös. Majd este átugrasz?
-Persze. Mikor?
-Olyan 10 körül lenne jó.
-Rendben. Akkor majd mesélsz, oké?
-Oké. Most mennem kell. Sziaa.
-Sziaa. -letettem, majd fogtam egy lapot és egy borítékot. Jobban mondva két lapot. Mind a kettőt John-nak  szánom, elbúcsúzás gyanánt. Mivel tőle jobb módon nem tudok. Végig bőgtem már az első szótól kezdve az egészet. Az egyik lap mindkét oldalát végigírtam, a másiknak pedig csak az egyiket. A kevesebbet beledugtam a boríték azon részébe, amit John-nal titkos üzeneteknek tartottunk mindig fent. Soha senki nem tudta, hogy egy borítéknak létezik az a része is. Csak mi ketten. És hogy miért csináltam ezt? Mert tudtam, hogy Bradley úgy is elkéri a búcsú levelemet, és arról a helyről még ő sem tud, és abban a részben titok van. A borítékot nem zártam még le, csak ráírtam a felső részére legjobb barátom nevét, majd elmentem még vadászni egyet. Kiélveztem az utolsó órákat, minden különleges erőmet használtam. De titkon mégis reméltem, hogy nem pont itt ér véget az életem. Mikor visszamentem a hotelba, már 8 óra volt. Csak egy fél órám volt, hogy felkészüljek a második temetésemre. Kisminkeltem magam, hogy azért jól nézzek ki, és vártam, hogy fél 9-et üssön az óra. Pontban érkezett Brad is.
-Na csini bogaram. Látom készen vagy.
-Igen készen. -hajtottam le fejem.
-Semmi búcsú Johnathan barátunktól? Mert úgy hallottam, hogy 10-re idejön, de te akkor már nem leszel itt, szívecském!
-Tudom. Ezért írtam neki azt a levelet. -mutattam az asztalon lévő borítékra. Ő kivette a levelet, majd olvasni kezdte.
-Mindig is tudtam, hogy szépen írsz, és fogalmazol, de ez a levél... ez... egészen megható. Ó, és másik oldala is van. Hú, mire ezt végig olvasom, lehet nem lesz szívem téged megölni. Hupsz, miket beszélek! Olyan nincs, hogy ne öljelek meg! -kacagott fel. Egészen jó hangulatában van.
-Ennyire feldob a gondolat, hogy megölhetsz valakit, aki a családodba tartozik? A saját fajod vagyok Brad! Pont miattad! És pont te veszed ezt el tőlem?
-Nos szívem, én mindig is nagyon szerettem megölni akárkit is. És nem teszek különbséget az áldozatok között. Viszont ez a levél... kezd nagyon a szívembe hatolni. Ha az volt vele a célod, hogy a felénél letegyem, és a végére beleírod, hogy öljön meg, vagy valami ilyen, akkor nem fog sikerülni. Ugyanis végig olvasom, drágám! Hú, ez a mondat tetszik! Ügyesen írsz, kicsi lány. Na de kár, hogy már nem tudod ezt a tehetséged felhasználni! -nevetett fel ismét. Visszatette a lapot a borítékba, majd közelebb lépett hozzám. Épp megszólalt volna, mikor felálltam és odasétáltam a levélhez.
-Te most mi a fenéket csinálsz? -nézett rám elég érdekes fejjel.
-Csak leragasztom a boríték tetejét, mivel te nem tetted meg.
-Ó, rendben. Viszont gyere már vissza, más helyen is dolgom van még. -visszasétáltam, és leültem az ágyra. Ő elfordította nyakam, szívott a véremből, majd eltépte a bennem futó ereket a szívemtől. Ezzel meggátolva a vér újratermelődését, keringését. Ez is eléggé fájt, nem igazán kaptam levegőt. Majd végül kiszívta a maradék véremet is. Én a padlón landoltam, lekapcsolta a villanyt, nevetett még egy utolsót, majd kisétált. Csak a kislámpa világított a szobában, meg a borítékra írt név. 'John.♥'

                                         

~ 4. rész

 Helló, drágaságaim! Nem bírom nektek elégszer leírni, hogy köszönöm, hogy vagytok nekem.:D Szóval, köszönöm, hogy vagytok. Sajnálom, hogy majdnem egy hetet kellett várnotok az új részre, ezért most itt van. És megígérem nektek, hogy ebben a hétben, mivel szünet van, minden nap hozok nektek egy újabbat, mert én is utálom, ha sokat kell várni. Szóval itt is van, jó olvasást.! :D Puszi.x

                                               

-Sziaa Nicol! -kezdett bele Louis. De be is fejezte, szóval gondoltam köszönök.
-Szia Louis. Mizujs?
-Öm.. -nyelt egy nagyot- Csak szerettem volna elmondani, hogy jól éreztük magunkat veled tegnap, szóval esetleg máskor is átjöhetnél.
-Én is jól éreztem magam. Örömmel mennék máskor is.
-Rendben. És...
-Igen?
-És... Még azt szeretném kérdezni, hogy nem jönnél el vele..ünk ebédelni? -nyögte ki végül az eredeti okot. Igaz, hogy azt mondta velünk, végül, de legalább megtette. De miért fél tőlem? Nem eszem én meg...
-De, szívesen.
-Rendben, akkor 2-kor ott vagyunk előtted. Szia.
-Szia. -letettem a telefont, majd elmentem egyet vadászni. Mostanában túl sokat kell állatokat vagy embereket ölnöm. Fura érzéseim vannak, és ezt nem bírom megállni. Olyan furcsa. Soha nem volt még ilyen. És ezt nem is tudom kontrollálni. Miután elfogyasztottam egy nyulat, hazamentem és készülődtem.

                                                                      ~Louis szemszöge~
Miután leraktam a telefont, az összes fiú belém kötött. Jó, mit is vártam? Már eleve rossz, hogy azzal kezdtem, hogy Harry hívta fel. Nem is tudom mit gondoltam.
-Hova lett a bátorságod, haver? A nagy híres Louis Tomlinson megijed egy randi kéréstől? És különben is... olyan szó nincs, hogy veleünk. Most vagy velem vagy velünk. De veleünk nincs. Erre gondolom ő is rájött..
-Jól van Zayn, kedvesebben is mondhattad volna. Amúgy meg én sem tudom, hogy mi van velem. Ő olyan... olyan más. És nem is randizni akartam vele, ezért mondtam végül azt, hogy velünk. -nem hazudtam, tényleg nem akartam vele randizni. Így is sok teher van a vállamon, nem szeretném ezt áttenni másra is. Valamint nekem is és neki is nagyobb szüksége van barátokra. Ezután mindenki elment készülődni, magamból kiindulva, mert én ezt tettem.

                                                                      ~Nicol szemszöge~
Elkészültem, nagyjából. Már csak a ruhámat kellett felvennem, mikor 5 perc maradt még hátra. Ágyamon volt előkészítve, így gyorsan magamra kaptam azt a ruhadarabot, befújtam magam a kedvenc parfümömmel, majd lesétáltam. Mire beledobáltam egy táskába az összes cuccom, már csengettek is.
-Hali! -nyitottam ajtót nagy mosollyal.
-Szia Nicol! -mért végig Louis- Nem voltál te magasabb tegnap?
-De, biztosan magasabb voltál. -szálltak be a fiúk is.
-Nos igen. Magasabb voltam, mert magassarkú volt rajtam. De most nincs, úgyhogy kisebb vagyok. -mutogattam a lábamra, jelezve, hogy tényleg nem abban vagyok.
-Akkor mehetünk?
-Igen. -körbeálltak a fiúk, mintha testőrökre lenne szükségem, de közben nem is tudták, hogy erősebb vagyok, mint ők, együttvéve. Bepréseltük magunkat a kocsiba, majd indultunk. Egy elegáns étterem előtt álltunk meg, azt hittem, hogy ide jövünk. De nem. Egy újabb taggal bővültünk. Nem is értem, hogy egy 5 személyes kocsiba, hogyan passzíroztuk be magunkat heten. De megoldottuk. Talán azért nyomorogtunk.
-Szia, Josh vagyok! -köszönt az új srác.
-Szia. Én meg Nicol. -kezet ráztunk, majd mentünk tovább. Hallgathattam az őrültségeket, amiken meg kell hogy mondjam, nagyon jól szórakoztam. Hihetetlen mennyire hülyék tudnak lenni ennyi idősen. Ezután egy gyorsbüfénél álltunk meg, ekkor tényleg azt hittem, hogy oda megyünk, kitelik tőlük, de nem. Megkerültük az épületet és egy szép házhoz jutottunk. Ez valami magán étterem lehet, mert alig voltak, és az asztalunk egy külön szobában volt. Gondolom csak hírességek járnak ide. Itt is egy csomót beszélgettünk, nevettünk. Hihetetlen mennyit. Szerintem életemben nem röhögtem ennyit, ennyi idő alatt. Ami azért az én koromban nem semmi. Voltak olyan pillanatok is, amikor azt hittem, hogy kiköpöm azt, ami épp a számban van, annyira nevettem. Aztán a kaja vége felé kezdtek komolyabbak lenni. Lehet már túlságosan fájt a hasuk. Mert nekem ez volt.
-Szóval Nicol. Te Angliai vagy, ugye?
-Igen, eredetileg igen, de még kisebb koromban kiköltöztem Amerikába, és most jöttem vissza Londonba nem rég. Körülbelül egy hete.
-Az jó, mert így még mindig csak én vagyok más. Mert én ír vagyok! -dicsekedett Niall. Ki gondolta volna, hogy ezt nem fogja elmondani?!
-Igen Niall, tudjuk. -nevettek fel a fiúk. Gondolom hallották már ezt a mondatot párszor. Ezek után megint kezdtek egyre hülyébbek és hülyébbek lenni. Olyan 6 óra körül végre mindenki úgy gondolta, hogy menni akarunk, úgyhogy elindultunk. Josh-t kitettük ugyan annál az étteremnél, engem pedig nem akartak hazavinni. Akárhogy is győzködtem őket, nem engedtek.
-Hozzánk jössz, és téma lezárva. És ott is alszol. -jelentette ki Zayn. Jó, hogy ez így megy.
-De srácok, még csak 2 napja ismerjük egymást! És különben sincs nálam a cuccom.
-Majd adok neked valamit Danielle cuccai közül, amiket itt hagyott. Valószínűleg nem is jön érte már vissza... -lehajtotta a fejét, látszott rajta, hogy fáj neki.
-És úgy is olyan, mintha már ezer éve ismernénk egymást! Csak rég láttunk, ennyi az egész. -próbált győzködni Harry, mintha úgy is lenne választási lehetőségem. A hotelt nagy ívben elkerülték.
-Na jó, legyen. De ha filmet nézünk, akkor ne valami vámpíros szart. Azt ki nem állhatom. -mondtam, mert utálom, hogy minden szart összehordanak rólunk, közben nem is tudják, hogy hogy is van ez. Persze van, ami igaz, de a háromnegyede hazugság. Na de ez most mindegy.
-Na ne mááááár! -kiáltott fel Zayn, mire csak egy 'WTF?!' fej volt a válaszom. Erre felröhögött- Csak vicceltem. Mi sem bírjuk őket.
-Nézzünk Toy Story-t! -fordult hátra Liam.
-Nem! Némó Nyomában-t nézünk! -vágta pofon csak egy picit Niall.
-Nem, mert Éhezők Viadalát! -szált be Harry is. Itt aztán vannak különféle filmek is..
-Toy Story!
-Némó!
-Héé, héé! Emberek! Ki mondta, hogy nézünk is filmet? Mert nekem ott volt a 'ha' szó is. -jelentettem ki.
-De amikor szóba kerülnek a filmek, mindig az lesz a vége, hogy nézünk egyet. Szóval jobb, ha most vitázzuk ki, hogy mit, mint amikor már ott ülünk és mindenki be van zsongva.
-Mert most senki nincs bezsongva, mi Harry? -mondtam nagyokosan. Mindenki röhögött, Harry pedig bevágta a durcit. Végig veszekedték az utat, majd mikor már bent ültünk a kanapén, akkor is még ez ment. Nem tudtak dönteni. És egyre több ötlet jött. Fogtam magam, és felálltam a kanapéról. Besétáltam a fürdőbe, majd leültem a wc-re. (És nem, most nem azt akarom leírni, hogy hogyan használtam, mert le volt hajtva a teteje) Azon gondolkoztam, hogy hogyan bújhatnék ki a feladatom alól. Olyan jó fejek, és szeretek velük lenni. Kimásztam az ablakon, és besétáltam az erdőbe. Igen, ők fent laktak a hegyen, nem volt messze tőlük az erdő. Fogtam ismét egy nyulat, majd visszamentem a fürdőbe. Megmostam az arcomat, nem aggódva, hogy lejön a sminkem, ugyanis nem használok. Csak néha napján egy kis száj fényt, vagy szempilla spirált. Ezután kisétáltam az ajtón. Bocsánat, kisétáltam volna, ha nem ütközök bele Harry izmos felsőtestébe. Meg úgy az egész testébe. Ott állt az ajtóban, valószínűleg rám várt.
-Te is jó helyen állsz, Styles. -mondtam, majd kezemet a kockás hasára tettem, és tolni kezdtem. Persze amolyan kislányos erővel. Nem feltűnően.
-Beszélnünk kell.
-Nem fogok járni veled. Ezt már elmondtam. És mással sem. -arca rezdületlen, komoly volt.
-Menj vissza a fürdőbe, kérlek.
-A-a. -tiltakoztam, mint egy 5 éves dedód.
-Hát jó! -ekkor megindult felém a nagy testével, és betolt. Egész teste rám simult, majd megállt, mikor már be tudta zárni az ajtót. Leültem a kád szélére, majd vártam, hogy belekezdjen. De semmi.
-Igen? -kérdeztem, majd Harry tekintetét fürkésztem.
-Figyelj. Most egy nagyon komoly dologról van szó. Fontos, hogy a válaszod teljesen őszinte legyen. -nézett rám még mindig hajmeresztően komolyan. Kezdtem aggódni, hogy történt valami. Bólintottam egyet, jelezve, hogy kezdheti.
-Szóval. Szerinted az Éhezők Viadala vagy a Negyedik a jobb film? -nézett rám huncut mosollyal. Nagy kő esett le a szívemről.
-Te most szívatsz? Azt hittem, hogy történ valami, vagy nem is tudom, olyan komoly arcot vágtál, erre benyögöd, hogy melyik a jobb film?
-De ez egy nagyon komoly, és fontos dolog, Nicol. És muszáj a saját véleményedet mondanod. Nem akarlak befolyásolni, de én az elsőt választanám...
-Hm...  A Negyedik az jobb szerintem. -most már csak azért is ezt mondtam volna, még ha nem is így lenne, de így van. Harry arca ismét rezdüléstelen volt. Majd elkezdett rángani a szeme. Nagyon ijesztő volt. Felállt és kitombolta magát, majd teljesen nyugodtan kisétált a fürdőből, mintha nem történt volna semmi sem.
-Srácoooook! A Negyediket nézzük!
-Ezaaaaaaaaz! -hangzott a válasz. Mosoly húzódott a számra, majd kisétáltam én is. A fiúk rögtön megöleltek. Nem tudtam ezt mire vélni.
-Ezt most miért kaptam?
-Mert nem akarjuk megnézni Újra az Éhezők Viadalát, és te a másikra szavaztál ezért nem is kell. -mosolyogva hadarta el nekem Niall. Leültünk a kanapéra, majd kezdődhetett is a film. Ez egy remek film, tényleg imádom. Számtalanszor láttam már, de nem tudom megunni. És még jobb lett volna, ha Harry nem dumálja végig. Hihetetlen mennyire rossz egy film, ha van egy ember a társaságban, aki elrontja az egészet.
-Harry?!
-Igen, Nicol? -fordult felém.
-Nem maradnál már végre kussban? A film felénél tartunk. Mit tudsz ennyit dumálni róla? -ő besértődött és csöndben maradt, Liam-mel lepacsiztam, Niall pedig rám kacsintott, miközben tömte magába a kukoricát. Gondolom Harry minden filmet így végig beszél, és a srácok pedig nem tudják befogni a száját. Hát nekem sikerült. Szerencsére. Mikor vége lett a filmnek, a srácok elpakoltak, majd hoztak le nekem ágyneműt, valamint pizsamát. Ők felmentek. Szerintem mindenki készülődött az alváshoz, úgyhogy én is átvettem a Liam-től kapott pizsit, majd beültem a kanapé közepére és bekapcsoltam a tv-t.
-Hű! Jól áll neked Danielle pizsije. -ült le mellém Niall. Ismét kajával a kezében.
-Köszi. Te már megint mit eszel?
-Csak sajtos szendvicset. Kérsz? -tartotta felém, én megráztam a fejem, majd néztem tovább a tv-t. Egy idő után az összes fiú leszállingózott az emeletről. Az utolsó Liam volt, egy CD-vel a kezében.
-És akkor most megnézzük a Toy Story-t! -sétált oda a DVD lejátszóhoz.
-Neee! -kiabált mindenki, de ő mintha meg sem hallotta volna. A film felére mindenki megelégelte, és kijöttünk az udvarra. Zayn elszívott egy szál cigit, ami majdnem megfullasztott, mivel nem bírjuk a dohányt. Beszélgettünk és megvártuk, míg Liam befejezni a filmet. Majd kijött ő is.
-Nem tudjátok, hogy mit hagytatok ki. -rázta a fejét.
-De, azt hiszem de. És nem is bánjuk. -szólalt meg Zayn. Ahhoz képest, hogy este volt, és ez London, elég meleg volt. Így Zayn felhúzta a kardigánja ujját. Ekkor megláttam a tetkóját. Nem tudtam, hogy van neki.
-Van tetkód?
-Igen, van. -vágta rá egyszerre Zayn és Harry is. Harrynek is?
-Mutassátok már, basszus! -erre mindketten levették a pólójukat én meg közelebbről megszemléltem azokat. Sosem szerettem a tetoválásokat, de nekik jól állt.
-Wow. Nem rossz. -mondtam, majd visszaléptem a helyemre. Beszélgettünk még, majd hallottam, hogy vonyít valami. És nem kutya. Farkas volt. Utálom őket, mindig kiszimatolnak minket, és nem hagynak békén. Igaz, hogy nem csinálnak velünk semmit, csak lassan gyógyul a rajtunk ejtett sebük, de ez akkor is annyira fáj legalább, mint mikor beléd szúrnak egy karót. És az nem kellemes. És amint az árnyékot figyeltem, nem a holdat ugatta. Hanem engem. Vagy pedig van még valaki, aki itt van ebben az irányban, és vámpír. Elbambultam, és csak azt vettem észre, hogy Louis lóbálja a szemem előtt a kezét, hogy jól vagyok-e.
-Ó, bocsi, csak elbambultam.
-Hát azt vettük észre. De mit láttál?
-Csak egy farkas árnyéka. Nem szeretem őket.
-Menjünk be? -kérdezték egyszerre. Nem akartam, hogy azt higgyék, félek tőle, de muszáj volt eljátszanom.
-Igen, légyszíves. -besétáltunk és ezúttal mindenki ment a saját dolgára. Én befeküdtem a kanapéra, és amikor arra járt valaki azt tettettem, hogy alszok. De amúgy nem tudtam aludni. Nem is akartam. Egy folytában azt tervezgettem, hogy hogyan rázzam le magamról Bradley-t. Kitaláltam valamit, de nem hiszem, hogy ezzel megúszom az egészet. Kicsit melegem volt bent, ezért kimentem az udvarra. Úgy is ki kellett szellőztetnem a fejem. Fogtam egy nyulat, kiszívtam a vérét, majd visszamentem. Megint hallottam a farkast. Mondtam, hogy nem hagynak minket. Láttam az árnyékát, elfordultam és leültem az asztalhoz. Csak azt vettem észre, hogy már előttem áll és vicsorít. Nem akartam felkelteni a fiúkat, így nem sikítottam, megpróbáltam leküzdeni. De beleharapott a kezembe, ami nagyon csípett, szúrt és fájt. Azt megfogtam, így beleharapott a nyakamba, majd a földre kerültem és elment. Be akartam menni, de ha egy farkas nyakon harap, az összes erőnk elszáll, így még szinte mozogni is alig bírtam. Lehunytam a szemem és a reggelt vártam.

~ 3. rész

Halihóó.! Örülök, a sok pozitív visszajelzésnek. Tudjátok mennyire fel tudja dobni a napomat, ha megnézem, hogy ki mit gondol erről a blogomról? Nagyon nagyon jó, akár csak arra gondolni, hogy nemsokára hozok nektek új részt.:D Úgyhogy remélem tetszeni fog, jó olvasást.! :]

                                                                           **

Mikor végre kikecmeregtem a szoros öleléséből, mérgesen néztem rá. Mérgesen, mégis látszott a szememben a boldogság, hogy újra láthatom őt.
-Miért jöttél ide? Tudod mekkora bajban leszel, ha Bradley megtudja, hogy itt vagy? És tudod, hogy ő mindent megtud előbb vagy utóbb.
-Ugyan már Nicol! Csak látni akartam a legjobb barátom.
-De meg vagyok bízva egy feladattal, Johnathan! Bármikor betoppanhat ide, hogy beszéljen velem. -majd kopogtattak az ajtón- Na tessék. Lehet az egyik csicskája, vagy személyesen ő! Bújj el!
-Nem!
-John, kérlek! -megrázta fejét, majd karba tett kézzel tovább állt a helyén. Soha sem tudtam ilyenkor mit csinálni vele, így odamentem és kinyitottam az ajtót.
-Jó reggelt hölgyem. Itt van a reggelije, és mellé érkezett egy levél is.
-Remek, köszönöm. De én nem rendeltem reggelit.
-Ó a barátja volt. Azt mondta valami Brad a neve. Jó étvágyat. Viszont látásra.
-Viszlát. Na látod, máris tudja, hogy itt vagy! -megfogtam a levelet, majd leültem az ágyra és úgy kezdtem el olvasni.

"Kedves Lexy, 

Tudom, hogy megnézted tegnap a fiút. Nem lett volna szabad ennyi ideig ott lenned, de ez esetben elnézem, mert rólad van szó. Tudom, hogy alapos munkát végzel, így nem szólok bele. A reggelit azért kapod, mert nagylelkű vagyok. Nézd meg mi van benne, és csak utána mondd, hogy 'Na persze. Te, nagylelkű?!' És mielőtt megkérdeznéd magadtól, hogy ezt honnan tudtam, akkor meg is válaszolom neked: Ismerlek már, nagyon is jól. Viszont az csöppet sem tetszik, hogy aludtál. Nem szabad elgyengülnöd - részben ezért is van a reggeli. A másik, ami meg még ennél is jobban szemet szúrt, az az, hogy itt van a barátod. Tüntesd el őt, minél hamarabb.       1. okom erre: Hátráltat téged és az akciót is.  2. okom: Utálom azt a gyereket. Önszántamból sohasem változtattam volna át, de ő már akkor is túl bátor gyerek volt. Szóval, ha nem tünteted el őt az ügy kezdete előtt, akkor én fogom. De akkor örökre.                                                               Üdvözlettel: Bradley."

-Tudtam, hogy baj lesz belőle, ha itt vagy... Sajnálom John, de el kell menned.
-Nem, nem megyek.
-Ha nem mész, akkor megöl téged! El kell menned! Nem vagyok képes téged is elveszíteni... -szépen tagoltan mondtam az összes szót. Reméltem így felfogja a lényeget és az egész jelentőségét. Elég volt nekem a családom elvesztése, nem kell nekem a legjobb barátom halála is..
-Jó rendben, elmegyek. De amint van valami, mindenképpen írnod vagy hívnod kell. Viszont szeretném látni azt a fiút, akivel majd dolgod lesz.
-Oké. Megmutatom. Úgy is kell a segítséged, hogy észrevegyen.
-Neked az én segítségem egy fiúval? Te tényleg beteg vagy? -mindketten felröhögtünk, majd komolyra fordítottam a szót.
-Figyelj tényleg kell a segítség. 4 másik fiúval él együtt. Nem olyan könnyű így a közelébe férkőzni...
-Jó, segítek. -egyezett bele, de láttam rajta, hogy nem tudja, miben tudna ő segíteni nekem. A nap többi részét együtt töltöttük, megbeszéltük az eddig történteket, mert már régen voltunk együtt. Aztán eljött az este. Úgy gondoltam nem kell tovább húzni, így is elég idő lesz majd megcsinálni. Odavittem a házhoz Johnt. Miután meggyőződtem arról, hogy itthon vannak, fekete ruhába öltöztettem, egy sapkát tettem a fejére, majd odaadtam a táskámat a kezébe. El kezdtem húzni azt, majd üvöltözni:
-Ne, ne, kérem hagyjon békén! Segítség! -kicsit röhögött, így bokán rúgtam. Igen, sajnos ő sosem volt valami jó színész. Ezután nagy nehezen elmagyaráztam neki, hogy tegyen úgy, mintha meg akarna erőszakolni. Hát ez nem ment neki túl fényesen, de a lényeg, hogy az ordibálásomra az 5 fiú kiszaladt, majd megpróbáltak kiszedni John kezeiből. Jeleztem neki, hogy engedje, majd elszaladt. Azt hiszem ahhoz képest, hogy ő John és nem tud színészkedni, ezt most egész jól összehozta.
-Jól vagy? Hogy hívnak? -jött oda egy göndör hajú srác.
-Köszönöm szépen, most már jól. Nicol vagyok.
-Harry. -majd bemutatott mindenkinek. Louis előtt megálltam és rákérdeztem:
-Louis? Louis Tomlinson, igaz?
-Igen. De a többieket akkor hogy hogy nem ismered?
-Téged sem ismerlek, csak egyik barátom pont most az egyik nap rólad mesélt. Még képet is mutatott. Amúgy Nicol vagyok. -hazudtam, de mégsem volt teljesen hazugság.
-Bejössz? -kérdezte Niall.
-Nem akarok zavarni.
-Nem zavarnál, és neked is jót tenne, ha egy kicsit leülnél. Ilyen állapotban hazamenni... -mondta a Zayn nevű gyerek. Hogy miért hívom gyereknek? Mert én már nem vagyok gyerek. Lehet, hogy 17 éves vagyok, de csak látszatra. Belül már 256 évet lenyomtam, ugyebár.
-Ha biztos nem zavarok, akkor oké. Szívesen bemennék. -szépen bekísértek, hoztak nekem egy bögre teát, valamint egy jó kis pokrócot terítettek a hátamra. Kicsit filmbe illő jelenet volt, de azért tetszett.
-Nos Nicol, szép neved van. -mondta Harry.
-Igazából a teljes nevem Nicol Lexy Rosemary. Már megszokásból csak Nicolt mondok, de szeretném, ha ti döntenétek el, hogy melyiket használjátok. Nekem teljesen mindegy. Persze ha találkozunk még...
-Még szép, hogy találkozunk. És azt hiszem mi is maradunk a Nicolnál. -azt hiszem nehezebb lesz Louist befűzni, mint hittem. Ugyanis úgy tűnik, hogy leginkább Harrynek jövök be. De semmi baj, majd megoldom. Hosszas beszélgetés következett ezután. Olyan éjfél lehetett már, mikor láttam, hogy a fiúk kezdenek fáradni. Én természetesen nem voltam fáradt. Mint általában, most sem terveztem, hogy alszok. Csak idő pocsékolás. Legalábbis a mostani életemben már az. Gondoltam, hogy elköszönök, és majd még dumálok máskor is a srácokkal, de most megyek. Csak hát ez nem igazán jött össze.
-Na srácok, örültem a találkozásnak, és köszönöm, hogy segítettetek, de most megyek. Későre jár már.
-Ne, maradj még! -üvöltötték kórusban.
-Jól van na. De ti is fáradtak vagytok, nekem meg még haza kell érnem. Biztos, hogy maradjak?
-Igen. És mi egyáltalán nem vagyunk fáradtak. -állt fel büszkén Harry- Úgyhogy, hogy meghozzuk a kedved a maradáshoz, bejelentem, hogy üvegezni fogunk.
-Harry ez nem biztos, hogy jó ötlet. -nyugtatgatta Liam.
-De, nagyon is jó ötlet. Hozom a piát.
-Sajnáljuk, de amikor valamit a fejébe vesz fáradtan, akkor az úgy is lesz. De ha nagyon menni szeretnél akkor nyugodtan menj. -mondta Louis, majd megütögette a vállam. Elég volt ennyi, és máris éreztem a vérének szagát. Hihetetlen mennyire finom illata volt. Soha nem csábított még ilyen gyorsan.
-Hülye leszek egy üvegezést kihagyni! Viszont használhatnám a mosdót?
-Persze. Ott van a folyosó végén balra.
-Köszi. -majd kimentem, és hallottam, ahogy Zayn megjegyzést tesz: 'Ez aztán kemény csaj!'. Belenéztem a tükörbe, és próbáltam levakarni az arcomról azt a látszatot, hogy vérszomjas vagyok. Kicsit dörzsölgettem, megmostam, majd bepúdereztem. Lehúztam a wc-t, hogy jelezzem, kész vagyok, aztán visszasétáltam a nappaliba. Ők már körben ültek, csak egy helyet hagytak nekem, Louis és Harry között. Beültem, majd kezdetét vette a játék. Ahogy láttam, a többiek nem voltak annyira bezsongva mint Harry. Lehet, hogy csak így akart engem lenyűgözni. Nem tudom. Még biztosan gyermek lelkű. Kérdésekkel megtudtam kinek van barátnője, kinek nincs. Harry, Niall, Louis szingli, Liam épp szünetet tart barátnőjével, Zayn pedig kapcsolatban van. Fura. Azt hittem hallani fogok vagy 3 embert akinek barátnője van, erre hallottam 3 embert aki szingli. Ezt sem igazán értem, hogy miért. Aztán kiosztották Harryre azt a feladatot, hogy fogja meg a seggem. Gondolom nem is kell mondanom, hogy csak egy ellenkező fél volt. Én. De mivel jó mennyiségű pia már mindenkiben volt, így felálltam, majd hagytam, hogy Hazza megfogja a hátsómat. Előre láthatólag azt hittem, hogy majd csak rácsap, vagy egy kicsit megfogja, de nem. Ő belemarkolt, jó erősen, majd rá is csapott. Ezzel a lendülettel én meg is fordultam, megfogtam a seggét, majd mondtam:
-Ha nem vigyázol, előbb utóbb nem hátul fogsz kapni. -rámosolyogtam, majd Harry diadalittasan leült. Gondolom ez volt a célja. Loura ment az üveg egyik fele, a másik pedig Niallre. Egyedüli csajnak lenni egy piás fiú csapatban nem valami jó dolog. Amikor részegek, még perverzebbek. Így nem is kell mondanom, mi volt a feladata. De aki arra gondolna, azt azért megjegyzem: Nem, nem Az volt a feladat. Erre nem mondtam ellent, mivel Louisról volt szó. Felálltunk mindketten, szemembe nézett, majd lesmárolt. Tudom, hogy ennek semmi jelentősége nincs a további kapcsolatunkba, de azért örültem, hogy nem Niallnek, Liamnek vagy Harrynek adták ezt a feladatot. De ahogy néztem, mindenki örült ennek, csak Harry nem. Azt hiszem lesznek még vele zűrök. Mikor már tényleg jónak láttam a távozást, elköszöntem mindenkitől, majd kisétáltam.
-Nicol, várj! Héé, állj már meg! -szólt utánam Harry, miközben futott- Nem adtad meg a mobil számod.
-Add a telefonod, beírom. De egy valamit tisztáznunk kell. Közöttünk nem lesz soha, semmi.
-Miért?
-Mert nekem most barátokra van szükségem nem pedig pasira.
-Ö, oké. De ugye tudod, hogy csak bejössz, de nem vagyok beléd szerelmes? Szimplán tetszik a külsőd.
-Persze, hogy tudom. Hisz még csak ma találkoztunk. Na de, szia Harry. -visszaadtam a mobilját, majd elkezdtem visszasétálni. Tekintetét magamon éreztem. Aztán mikor befordultam a sarkon, gyorsabb tempóra váltottam, és hamar a szálloda előtt voltam. Felsétáltam, majd a szobámba Bradet találtam.
-Na végre, Lexy. Azt hittem, hogy már az éjszakádat is ott töltöd.
-Nem. Nem kurva vagyok, hanem vámpír.
-Szeretném, ha elintéznéd azt a Harry gyereket. Útba lesz ő még.
-Nem fogom kinyírni. Tisztáztam vele mindent. Neki csak a külső tetszik. Meg mondtam is neki, hogy köztünk nem lehet semmi. Soha.
-Akkor jól van. Tetszett a megoldás, ahogy beférkőztél a fiúkhoz. Tudtam én, hogy kreatív vagy.
-Ja, kreatív. Csak tudod, így el kellett üldöznöm a legjobb barátom.
-Cicám, valamit valamiért.
-Rendben. Elmondtad amit akartál, most már mehetsz. -mutattam az ajtó felé, jelezve, hogy nagyon zavaró jelenség. Bólintott, amolyan 'ezt megjegyeztem' stílusban, majd kisétált. Ledőltem az ágyra, és gondolkoztam. Gondolkoztam, hogy mennyire jó, hogy itt is hazugságok és titkok tömkelegével indítok itt is minden szálat. Pedig jó társaság, nem is akarom szétszedni őket. Már most sajnálom Louist. Nem ezt érdemli, de a kényszer nagy úr nálam. Kiszívtam a maradék vért a reggelimből, majd újra elterültem az ágyamon.
Telefon csörgése zavart meg. Reggel 9 óra volt, egész este gondolkoztam.
-Igen?
-Szia Nicol. Harry vagyok.
-Szia. Mit szeretnél?
-Louis akart veled beszélni, de mondta, hogy én hívjalak fel. Adom is, szia. -kíváncsian vártam, hogy mit akar mondani. Hallottam egy szuszogást, majd belekezdett.
-Sziaa....

1. fejezet ~ 2. rész

Sziasztook. Itt is van a következő. Nagyon szeretném megköszönni, hogy eddig ugyan csak 2 rész volt fent, de már közel 120 oldal megjelenítés volt. Nagyon-nagyon aranyosak vagytok. Komolyan, nagyon szeretlek titeket.:) Na de nem is írok nektek ide több fölösleget, jöjjön egy újabb rész. Jó olvasást.! :D

                                                                            **

Ott állt előttem az az ember, akivel már vagy 250 éve nem találkoztam. De nem is akartam. Alapból is rossz kedvem volt, mert megöltem egy embert, de hogy még ő is itt legyen...
-Helló, Lexy. Micsoda szép napunk van, nem? -választ sem adva kirohantam. Nem akartam vele beszélni, de harcolni sem. Tudtam, hogy ellene semmi esélyem sem, de azért futottam. Fölösleges volt, 2 másodperc alatt előttem is termett.
-Még csak válaszra sem méltatunk? Hova ilyen sietős?
-Sajnálom. Én... én csak... megijedtem. Nem hittem, hogy viszont látlak még.
-Ejnye, de kis buta itt valaki. Na gyere szépen vissza, beszélgessünk egy kicsit. -bólintottam, majd utána mentem. Mikor beértünk a szobámba, leültem az ágyra, majd vártam, hogy csináljon valamit. Vagy hogy történjen valami. Látogatásának biztosan valami oka van. Soha nem látogatja meg a régi "barátait", ha csak nem akar valamit. Szépen töltött magának egy üveg Whiskyt, majd kortyolgatta. Én szép csendben csak ültem. Nem mertem megszólalni. Aztán, mikor már elegem lett a csendből, megkérdeztem.
-Pontosan miért is jöttél?
-Londonba? Ez egy jó kérdés... hm. Nem is tudom. Valami idevonzott.
-Nem Londonról beszélek...
-Akkor?
-Jól tudod te azt.
-Nem, nem tudom. Jó lenne, ha felvilágosítanál arról, hogy mit is szeretnél.
-Jaj, ne add már itt a hülyét! Tudod te nagyon jól, hogy arra kérdeztem, miért kerestél fel engem?!
-Ezt szépen is el lehet mondani... ha nem akarsz rosszat magadnak..
-Szerintem tudod, hogy arra kérdeztem rá, hogy miért kerestél fel engem?
-Így mindjárt más. Tudod, csak kíváncsi voltam, hogy hogyan boldogul a kis Lexy a vámpír léttel.
-Hát akkor ezzel egy egészen kicsit elkéstél, Bradley. Nekem 240 éve kellett volna a segítséged, nem pedig most. Szóval mit is akarsz?
-Miért gondolod, hogy bármit is akarok?
-Mert ismerlek már, Brad. Neked mindig van valami hátsó szándékod. Főleg ha 240 év után hirtelen feltűnsz, hogy megnézd, hogyan boldogul a másik...
-Áú, ez fájt, Lexy. Azt hittem, örülni fogsz nekem.
-Akkor tévedtél. Viszont ha tényleg nem akarsz semmit, akkor kérlek menj el. -mutattam az ajtó felé. Nagy meglepetésemre elindult. Megváltozott volna?
-Tényleg van valami... -fordult vissza az ajtóból. Tudtam, hogy nem változott semmit. Ugyan olyan szemét, aljas dög maradt.- Csinálnod kell nekem valamit. Valakivel.
-Tudtam. Mit és kivel?
-Van egy gyerek. Egy körülbelül veled egykorú, vagy 1-2 évvel idősebb gyerek. Az anyja ellent mondott nekem. Most arra kérlek, hogy készítsd ki a srácot. És ezt tudod, hogy hogy értem.
-Mi lesz, ha nemet mondok? -nem is tudom, hogy hova tűnt ekkorra már a félésem. Talán elillant, mikor elsőnek hozzászóltam, és nem evett, vagy ölt meg.
-Tudod azt te. Ugyan az, mint mindig. Meg kell, hogy öljelek. -hosszas gondolkozásba kezdtem. Más vámpírok, vagy emberek -leginkább emberek- gondolkodás nélkül rávágják, hogy akkor megcsinálják, de én most már komolyan elgondolkodtam: Biztosan akarok még élni? Nem volt elég 256 év? Szükségem van újabb balhéra? De végül rájöttem, hogy mindazok ellenére amiket csináltam és amivé váltam, szeretnék még élni, és vágyom a kalandra. Tudom, hogy más emberek életében nem adódhat meg az a lehetőség, hogy néhány kisebb áldozat árán, de örökké élhetnek. Így a hosszas csönd után végre kiböktem:
-Rendben. Kivel lesz dolgom?
-Vele. Nem tudom pontosan a nevét. -mutatott egy képet. Egész helyes gyerek. Lehet, hogy a végén még össze is barátkozunk.
-Mennyi időm van rá?
-Amennyit csak akarsz. De az legyen fél éven belül, ha lehet.
-Meg lesz.
-Ügyes kislány. Tudtam, hogy számíthatok rád. -elindult a kijárat felé. Nem bírtam ki, muszáj voltam megkérdezni:
-Miért én?
-Mi?
-Miért én kellek ehhez? Annyi követőd van még rajtam kívül... miért pont én?
-Mert te vagy a harmadik. És a te kor osztályod a srác. -annyi kérdésem lett volna még, amit már közel 240 éve magamban hordozok, de ellibbent előlem Brad. Bradley Hamson az első igazi szerelmem. Bűntudatom volt, amiért úgy öltem ma meg a lányt ahogy, de amikor ő megjelent, elmúlt. Mert rájöttem: ez az egész az ő hibája. Ha ő annak idején nincs ott, akkor már rég halott lennék,  nem pedig gyilkolnék. Ha nem pont engem választ, akkor minden más lenne. De mégis még mindig úgy érzem, hogy amellett, hogy mennyire félek tőle, tudnám őt szeretni. Még ennyi idő és borús perc után is.
Gondoltam megnézem, hogy hol is van, és milyen is valójában ez a srác, akit majd jól el kell intéznem. Megszagoltam a képet, de csak Brad illatát találtam rajta. Nem tudom, hogy honnan gondolta, hogy képes leszek én megtalálni ebben a nagy városban ezt a fiút. Valami véletlen csoda folytán leesett a kezemből a kép. Fejjel lefele. Ott volt rajta egy cím. Még ilyenkor is figyel rám Brad, hogy abban segítsen, amiben csak tud. Nem tudom, hogy miért érzem úgy, de úgy érzem, még mindig törődik velem. Na de ez nem lényeg. Felkaptam a fényképet, leszaladtam a portára.
-Elnézést, uram. Meg tudná mondani nekem, hogy merre találom ezt az utcát?
-Elég késő van hölgyem. Nem akar inkább pihenni?
-Nem, nem szeretnék. Szóval meg tudja mondani nekem?
-Biztosan nem szeretne pihenni? Vagy esetleg kipróbálhatná a wellness részlegünket. Ott is tudna pihenni.
-Azt mondtam nem! Mondja már meg, hogy hol a kibaszott életben találom ezt a címet! -mondtam már kicsit erélyesebben. Elég idegesítő ez a portás. És igen, tudom, hogy hamar ideges leszek, de ez csak fontos dolgoknál van így. Amikor fölöslegesen húzzák az időmet.
-Jól van, nyugodjon meg, kisasszony. Megmutatom, csak jöjjön ide be. -kinyitotta nekem a kis pult szerű cuccnak az ajtaját, majd a gép térképén megmutatta merre van. Az agyam bememorizálta, odanyögtem egy 'köszönöm'-öt, majd gyorsan odasiettem. A ház előtti kis padra leültem. Természetesen az utca másik szélén. Ekkor megláttam a fiút. Teljes mértékben felismertem. 4 másik sráccal jött. Röhögve. Ekkor csak egy út választott el a célpontomtól. Miután bementek, én kicsit körülnéztem a házat. Körbeszaladtam, és  közben figyeltem az ablakokon, hogy mit is csinálnak. Ahogy láttam, ez nem egy szülői otthon, így biztos nem az anyjával él már a srác. Sokkal inkább ezzel a 4 extra helyes sráccal. Nem mintha ő nem lenne az, sőt. Talán ő volt a legjobb. Majd mikor "kiszórakoztam" magam, gondoltam visszamegyek a hotelbe. Tényleg elég késő volt már, olyan hajnali 2 körül. Fejemmel biccentettem a portásnak egyet, aztán felsiettem a szobámba. Érkeztemet egy hangos ajtó csapódás jelezte a többi szobában lévőknek. Beledőltem az ágyba, arcomat tenyerembe temettem, majd ezt ismételgettem:
-Mit vállaltam én el?! Most ezt a jó környezetet kell tönkre tennem. Remek. -egészen addig mondogattam ezt, míg el nem aludtam. Csoda, hisz általában sosem vagyok annyira fáradt, hogy elaludjak. Csak akkor alszom, mikor akarok is. De ezúttal nem akartam, mégis elaludtam. Fura. Mióta itt vagyok, olyan, mintha minden amit eddig felépítettem magamban, összeomlott volna. Egyszerűen nem értem, hogy miért nem tudtam magamon uralkodni az erdőben, miért nem ölettem meg magam -pedig elhatároztam, hogy hogyha még egyszer találkozod Brad-del , akkor inkább meghalok, minthogy neki "dolgozzak"- aztán pedig elaludtam, miközben próbáltam magam lebeszélni az előbb történtekről. Hihetetlen. Mintha nem is én lennék már az.
Másnap a telefon csörgése keltett fel, reggel 5-kor. Hogy tudtam ennyit aludni?!
-Haló? -szóltam bele kómásan.
-Nicol te beteg vagy? Minden rendben? Oda menjek? Nézd, már itt is vagyok! -fordítottam el fejem, és már tényleg itt állt előttem. Telefonom kijelzőjén megszakítottam a beszélgetést, letettem a mobilt az éjjeli szekrényre, majd visszafordultam az előttem állóhoz:
-Te mit keresel itt?
-Jobb kérdés, hogy mi van veled?
-Hát.. elaludtam. Ön akaratomon kívül. De te hogy kerülsz ide?
-Jöttem, hogy meglátogassalak. -odasétált ágyamhoz, kihúzott belőle, majd szorosan megölelt. Tényleg nem értem, hogy hogyan sodorhatta magát ekkora bajba.

1. fejezet ~ 1.rész

Na tehát. Már kaptam olyat is, hogy Vámpírnaplók, olyat is, hogy Twilight, de nem olyan lesz. Legalább is remélem. Elnézést, hogy ilyen későn, de sajnos, csak most futotta az időmből erre. Innentől kezdve sűrűbben fogok hozni nektek részecskéket. És Elíz: Úgy sem mondom el, majd kiderül.;) És szeretnélek kérni titeket, hogy írjatok hozzászólást, hogy tudjam, folytassam-e, vagy inkább hagyjam abba. Előre is köszönöm. Jó olvasást.!<3
U.i.: NEM vízen futás a képessége, csak a gyorsasága miatt képes rá. Érted, Kinga? :DD


                                                                                 **


Eljött ez a nap is. Egy újabb költözés ideje. Soha sincs túl sok cuccom, pont ezek a helyzetek miatt. Távozásomkor mindig hagyok nyomot magam után, mert ez szokásom volt az elején, és megtartottam. Pont azért, hogy mindig emlékezzek a régi életemre. Most sem tettem másképp. Megfogtam a bőröndöm, leadtam a szoba kulcsaimat, majd kimentem. Gyorsan átfutottam 3 utcán, majd mikor már elég közel voltam a repülőtérhez, megszólítottam egy látszólag mogorva embert.
-Elnézést, uram! Megtudná..
-Nem nézem el. Sietek, hagyjon kérem békén. -igen. Általában mindig érzem, hogy milyen ember az, akivel szóba elegyedek.
-Nem, nem hagyom békén, míg meg nem mondja, hogy hol van ez! -megfogtam, majd behúztam egy sikátorba.
-Mégis mit keres?
-A halált. -oldalra hajlítottam a fejét, majd egy gyors mozdulattal kiszívtam belőle a vért. De rég ittam ilyen friss, erősítő, igazi vért. Utolsó távozásom Texasból volt, legalább 30 esztendeje. Most sokkal erősebbnek éreztem magam. Mert ez így is volt. Gyorsan elszaladtam. Egy busz pont beállt egy buszmegállóba, gondoltam, hogy így nem lesz olyan feltűnő felbukkanásom, ezáltal bementem a busz mögé és megálltam a megálló végénél. Csak egy két ember látott, de azokkal elfeljttettem az egészet. Bementem a reptérre. Túl sok ember vett körül, és így, hogy erősebb lettem, sokkal több embert "ismertem" meg belsőleg. Kikapcsoltam ezt az egészet. Elzártam magam a külvilágtól. Csak én voltam. Csak mentem a kassza felé.
-Jó napot, kisasszony! Miben segíthetek? -hozott vissza a világba a kasszás hölgy.
-Jó napot! Egy jegyet szeretnék a legközelebbi Londonba tartó járatukra.
-Máris intézem. -elkezdett pötyögni, majd megszólalt- Csak az első osztályra van már jegyünk, vagy pedig a következő járatunkra tud felszállni.
-Jó lesz az első osztályra. Sietek.
-Rendben, akkor kérném szépen a személyi igazolványát. -odaadtam- 600 dollárt szeretnék kérni, és máris adom a jegyét. -kifizettem, odaadta a jegyemet, majd elmentem becsekkolni. Még épphogy elértem a gépet, ugyanis én voltam az utolsó felszálló. Egy kedves, idős hölgy mellett volt a helyem. A kutyája viszont rémes volt. Egy folytában evett, amikor meg nem, akkor ugatott. Egy erős pillantást vetettem rá, majd megijedt és inkább lenyugodott. Az út további részét próbáltam alvással tölteni.
"Kérem csatolják be biztonsági öveiket. Megkezdjük a leszállást. Köszönjük." Ez a hang ébresztett fel. Bekapcsoltam az övem, majd mikor landoltunk, pattantam is ki a székből, majd szaladtam ki a csomagjaimért. Amint megláttam felkaptam. Kiszaladtam -igaz már kicsit nyugodtabban, de szaladva- London utcáira. Teljesen megváltozott. De mit is vártam? Mikor eljöttem, még akkor nem volt ennyi lakos, ennyi utca. De hát sejthettem, hogy ez nem olyan lesz már, mint rég. Csak Amerikából kiindulva sem, hisz ott is nagyon nagy tömeg van. Fogtam egy taxit, majd mondtam neki, hogy vigyen egy jó hotelhez. Egy nagy, magas hotel előtt szálltam ki. Besétáltam, majd egy olcsó szobát kivettem. Felérve meglepődtem. Azt hittem, egy olcsó szoba nem így néz ki. Ahhoz képest, nagyon szép és elegáns volt. Kipakoltam a cuccom, majd lecsöngettem a konyhára:
-Haló! Itt a 650-es szoba, és szeretnék kérni valami félig átsült húst, jó véresen.
-Steak jó lesz?
-Igen, természetesen.
-Milyen körettel szeretné?
-Még egy steakkel. -itt kicsit kuncogtam.
-Rendben. Körülbelül egy fél óra és fent lesz. Viszont hallásra.
-Viszont hallásra. -lecsaptam a telefont, hátradőltem az ágyon, és csak vártam, hogy az a fél óra elteljen, minél hamarabb. Ugyanis már nagyon éhes voltam. Köztudott a barátaim között, hogy hogyha én emberi vért iszok, akkor utána sokáig nagyon éhes leszek. Nehéz így, de megszokható. Úgy döntöttem, hogy felhívom Johnathant.
-Sziaa John! Nicol Lexy vagyok.
-Sziaaa Nicol. Mi újság?
-Á, semmi. Most épp visszajöttem Londonba. Te merre vagy?
-Ázsiában. De nem sokára megyek Európába vissza én is. -egészen addig beszélgettünk, míg meg nem jött a kajám.
-Ö, most le kell tennem John, mert megjött a vacsorám. De képzeld, nem viselt meg az idő eltolódás. Csoda. Na megyek. Szia!
-Szia, jó étvágyat.- letettem, és nagy mosollyal nyitottam ajtót. Betolták a vacsorám, majd kimentek. Mikor megnéztem, egyszerűen ledöbbentem. Valami mesésen nézett ki ez a hús, és ahogy kértem, elég véres volt. Már most imádom Londont! Gyorsan megettem, de be kell, hogy valljam, élveztem, hogy tele van vérrel. De ez, úgy gondolom, természetes. Miután végeztem vele, felkaptam egy kézitáskát, majd nekivágtam London esti utcáinak. Megnéztem a nevezetességeket -természetesen- majd egy parkban kötöttem ki. Gondoltam, hogy jót tenne, ha keresnék valami melót, így a következő szembejövő embertől elvettem az újságot. Nem igazán tetszett neki, de tovább állt. Csak nem olyan fontos neki egy újság... Tudom, néha bunkó vagyok, de ez csak úgy jön. Nem tudok tenni ellene. Leültem arra a padra, amit pont megvilágított egy lámpa, majd olvasni kezdtem. Láttam benne egytől-egyig minden fajta munkát, de végül egy újság kihordó szerepre jelentkeztem. Így könnyebben megismerhetem majd Londont. Meg elég jól fizet. Ezután elmentem kicsit vásárolni. Pár bolt még nyitva volt. Vettem egy két cuccot, majd elindultam haza. Egy ismerős arc jött velem szembe. Mintha láttam volna már valahol. És mintha ismerném is, de mégsem. Nem tudom. Ilyet még nem éreztem. Lehet, valamelyik régi ismerősömnek a leszármazottja. Nem tudom. Ettől féltem. Nem akarok ilyenekkel találkozni, mert esetleg ha jóba leszünk, akkor ha régi képeket nézegetünk, és én rajta vagyok valamelyiken, akkor lebukok. És azt meg nem szeretnék. Gyorsan felvittem a szobámba azt a pár holmit, majd egy erdős területre mentem. Fogtam pár nyulat, majd egy turista csoport jött arra. Az utolsó embert elragadtam. Tiszta ismerős volt, de nem foglakoztatott. Kicsit ittam a véréből, majd ismét és ismét. Mindig csak egy-egy kortyot. Nem értem mi van velem. Sosem szoktam kínozni az embereket, mindig gyorsan, fájdalom mentesen végzem el "etetésem". De most, mintha kicseréltek volna. Majd a harmadik kis kortyom után megszólalt:
-Te vámpír vagy, igaz?
-Igen. Különben nem szívogatnám a véredet... De ugye nem tálalsz ki?
-Nem.. -mondta remegő hangon.
-Jó, mert nem is tudsz majd. -majd mélyen beledöftem nyakába a fogaim, és szívni kezdtem erében lüktető vérét. Isteni volt. Még hagytam benne, de már nagyon gyenge volt a csaj.
-Én egy vámpír vadász leszármazottja vagyok. Tudom, hogy kell megölni téged. Most is nemsokára megfogsz halni. Verbéna van a véremben. -próbálta tettetni, hogy nem fél, de én átláttam rajta. Rettegett. Meg is értem. Ilyenkor egy szörny vagyok, és utálom is magam emiatt. De valami mindig ösztönöz erre.. és sosem tudni, mi.
-Igen? Ki volt és kid a vámpír vadász?
-Az ük nagyapám. És a neve Alfred Betchwich. -Alfred.. Alfred. A jó öreg Alfred. Mindig is csak találgatott, hogy hogyan lehetne végezni velünk. Annyi rossz kísérletei voltak már, hogy a legközelebbihez önként jelentkező lettem volna, csak megölte John.
-És nem tudod, mennyi idő múlva kezd hatni a verbéna? -játszottam egy kicsit vele.
-Azt hittem ezt tudod magadtól... De amúgy körülbelül... most!
-Igen? Én nem ér... -és itt elkezdtem fuldokolni. Mintha meg akarna fullasztani valami. Valami, ami szétmarja az egész belsőmet. Már majdnem a földre kerültem ezzel a fuldoklással, mikor a csaj elkezdett futni. Gyorsan utánafutottam, majd nevetve beleharaptam a nyakába.
-Te tényleg azt hitted, hogy az ük nagyapád vámpír vadász volt? Csak szeretett volna az lenni... -majd kiszívtam maradék vérét és otthagytam. Letöröltem a vért számról, szemem is megtörölgettem, ne látsszon rajta, hogy sokat ittam. Ezután visszafutottam a hotelba. Elég késő volt már, így próbáltam halkan menni. Persze pont ráléptem arra az egy deszkára a folyosón, ami recsegett. De nem törődtem vele, mentem tovább. Mikor beértem a szobámba, nem várt meglepetés tárult elém. Azt hittem, helyben lekarózom magam. Nagyon meglepődtem.

Prológus

Hát szóval. Nem is tudom, mit írjak ide. Nagyon várom már, hogy nektek mennyire fog tetszeni amit kitalálok. Mondta egy-két ember, hogy hasonlít a történet a Twilight-ra, de higyjétek el, nem direkt. Nem is tudnám direkt úgy csinálni, mivel nem olvastam, nem láttam. De azért, remélem tetszeni fog.


                                                                           **

Egy lány vagyok. Csak egy a sok közül. Ha azt leszámítjuk, hogy 239 éve 17 éves. Összesen 256 éve élek. Nem én akartam így. Csak ezt hozta az élet. Akkoriban kezdődött minden. Majdnem minden. Ott, Londonban. Már rég nem voltam ott. Körülutaztam szinte az egész világot. Bár ez nekem nem nehéz. Minden megy egycsapásra. Most New Yorkban élek. Eddig még itt nem volt semmi zűr. De nagyon szeretnék visszamenni Londonba. Mint már említettem nagyon régen nem voltam ott, és hiányzik szülőföldem. Valószínűleg vissza is megyek. Megnézem a mostani embereket, leszármazottjaimat és magát az egész helyet. Gyorsaságommal átfutok az óceánon. Nem, nem, ez így nem lehetséges. Úgy lebuknék. És gyilkolnom is kéne hozzá, hogy újra jó formában legyek. Csábít a vér. Nagyon. De megtanultam kezelni. Indulataimat lenyugtatom, nem érzek különösebb kapcsolatot az emberekkel. Nem tartozom közéjük. Legalább is azóta nem. Gondolatolvasás nincs, és nem is lesz. Ilyen csak a mesékben van. Nem tudják elképzelni, vagy épp kitalálni, hogy mit tudjunk csinálni. A nap árthat. De nem az okosoknak. A verbéna csak megsebez. Gyorsan tudunk menni, ez nem kétséges. Erőnk semmihez nem hasonlítható a földön. A többi majd kiderül magától.
Mikor elsétálok egy ember mellett, mindig érzem, milyen finom, illetve rossz ízű vér kering benne. Ma is ez történt. Majdnem megöltem valakit. De mielőtt megtettem volna, átgondoltam újra, kikapcsoltam vágyaimat és mentem tovább. Semmi baja nem lett. Sokszor történik ilyen velem. Csak nem tudom, hogyan lehetne megakadályozni. Azon kívül, hogy az adott percben lemondok róla. Most, hogy újra visszatérek Londonba -már teljesen biztosan-, nem tudom, hogy mi lesz velem. Eddig nem ismertem senkit a múltamból, sem az ő leszármazottját. De Londonban?! Képtelenség, hogy ne találkozzak össze senkivel sem. De érzem, és kezdem tudni is, hogy lesz egy fiú. Lesz valaki, aki meghatározza a további életemet. Remélhetem csak jó irányba.
Napjaim unalmasan telnek, mint láthattátok. Egyik helyen Nicol Rosmary vagyok, másik helyen pedig Lexy Rosemary vagyok. De ideje, hogy most a környezetem döntse majd el, mert én nem külön Nicol, vagy külön Lexy vagyok, hanem Nicol Lexy Rosmary vagyok, egy 256 éves vámpír.