~ 13. rész

Na visszatértem. Mindenkitől elnézést kérek, akik várták már a részt, de sajnos csak most tudtam hozni. Viszont remélem, hogy még mindig velem fogtok tartani, és olvastok majd.:) Tehát, jó olvasást nektek! :)

                                                                          

-Jobban vagy? -érdeklődött Harry, mikor már az ágyán fekve a plafont bámultam. Nem tudtam még beszélni, egyszerűen egy szót sem tudtam magamból kicsikarni, így inkább csak bólintottam egyet. Pár perces csend következett, de erőt vettem magamon, és megszólaltam.
-Köszönöm. -nem tudtam többet mondani. Ez mindent kifejezett.
-De mit? -feltámaszkodtam a könyökömre, vetettem egy pillantást értetlen arcára, majd elmosolyodtam.
-Hogy itt vagy nekem. -mosolyra húzta ő is száját, majd ráfeküdtem mellkasára, és gondolkozni kezdtem.- Miért velem történik minden? Miért én kapok minden rosszat?
-Nem minden rossz a tiéd. Csodás életed van, ha Lout leszámítjuk.
-Hát azt kétlem...
-Ismerlek már elég jól, Nicol. Így az életedet is. Nekem ne mondd, hogy nem jó, mert látom, hogy az.
-Még a felét sem tudod, hogy nekem milyen az életem. -amint kimondtam, már rögtön vissza is szívtam volna. De nem törölhettem ki ezt az emlékezetéből, mert megígértem magamnak, hogy rájuk nem használom. Nem tudtam, hogy hogyan bújjak ki a következő kérdés alól, úgyhogy inkább felpattantam az ágyáról és lementem a többiekhez. De ő követett. Fene a makacsságát!
-Mondd Nicol, miért is nem ismerem az életed? -állt meg velem szemben, és csípőre tette a kezét, hogy még hatásosabb legyen a szigorú barát szerepe. Egyből Liamre pillantottam, aki csak bólintott, ezzel jelezve, hogy nem fogja elmondani azt, amit tud.
-Hosszú, Harry. Kérlek ne firtassuk ezt.
-Ugyan miért nem? Talán titkolsz valamit?
-Most miért lettél hirtelen ilyen goromba velem?
-Ne terelj, Nikol. Mit titkolsz?
-Én.. én semmit!
-Nyögd már ki, az Isten szerelmére! -még soha nem láttam ennyire mérgesnek őt. Talán az zavarta, hogy nem voltam teljesen őszinte vele, vagy esetleg az, hogy még mindig többet érez, mint barátság.
-Hagyd már, Harry! -szólt közbe Liam. Azt hiszem ő a megmentőm. Ha nem tudná, most mondhatnám el mindenkinek, hogy valójában egy szörnyeteg vagyok. Hazza kicsit lecsillapodott, de nekem nem volt kedvem tovább itt maradni, így felpattantam a kanapéról, és sietősen felvettem a cuccaim. Még az ajtóban megfogta a csuklómat Harry, de nem érdekelt.
-Saj...
-Ne! Hagyj békén, Harry! -kirántottam a kezem a szorításából, és hazaindultam. Igaz, hogy hóesés volt, de nem érdekelt, futottam, ahogy csak tudtam. Még hallottam, ahogy Harry végigmondja a "Sajnálom, Nicol!" mondatát, de nem érdekelt. Cseppet sem rá voltam mérges, hanem magamra. Magamra, amiért én rontottam el az egészet egy hülye beszólással. Annyira ideges voltam, hogy elmentem vadászni. Új év előtt mindenki szokott túrázni egy kicsit a hegyekben, hát gondoltam akkor oda megyek. Bejött a terv. Egy túra csoport kellős közepén találtam magamat, amikor felértem a hegy tetején lévő tisztásra. Megvártam, míg mindenki elment aludni, majd elraboltam egy idős hölgyet. Nem tudom miért tettem, de a férjét is magammal hoztam, és mindkettőt megöltem. Ez nem én vagyok. Sosem csináltam ilyet! Ez nem lehetek én! A két idős embert visszatettem a helyükre, majd futásnak indultam. Nem ismertem magamra, kétségbe voltam esve. A parkba mentem, ahol leültem egy padra. Tudtam, itt senki nem fog zavarni. Tévedtem. De nem zavarogni jött, hanem beszélgetni. Az egyetlen olyan személy, aki mindent tud rólam. Liam.
-Figyelj Nicol, sajnálom, hogy Haz ilyen hülyén viselkedett.
-Nem baj. Nem rá haragszom. Egyáltalán nem rá.
-Hát akkor?
-Magamra. Amiért ilyen helyzetbe sodortam magam. Az egész az én hibám! És teljesen kifordultam önmagamból.
-Ugyan már! Csak túlzol.
-Igen? Akkor miért öltem meg egy idős házaspárt? Hm? Mert teljesen elvesztettem az ön kontrollt.. -könnyek potyogtak szememből, nem tudtam miért. Talán túlságosan mérges voltam magamra, és túlságosan szerettem Louist. Igen, ez a két ok volt, amiért most az életem romokban, és nem sokára a barátaim is elfordulnak tőlem. És mehetek megint vissza valami ismeretlen helyre, ahol még John sem talál meg. Így van. Ő is hiányzott. De nem tudtam mit kezdeni ezzel, mert ő elment innen, hívta a kötelessége.- Még csak el sem búcsúzott! -fakadtam ki, mire Liam teljesen értetlenül nézett rám.
-Miről beszélsz?
-John. John itt hagyott egyedül! Ő volt az egyetlen olyan barátom, szinte már bátyám, aki tudta, hogy milyen vámpírnak lenni. Ő volt az, aki mindenen átsegített, aki akkor is mellettem volt, amikor én haragudtam rá, vagy amikor ő haragudott rám. Úgy kezelt, mint a kishúgát, akit meg kell védeni. De tudod mitől? Saját magamtól. Mert engem nem kell megvédeni semmitől, csak a saját énemtől. Egy szörnyeteg vagyok, akinek vannak érzései! -üvöltöztem már szinte magamnak, sírva.
-Héé, csss. Nincs semmi baj. -magához vont, és szorosan ölelt. Azt hiszem, ez most jól jött.
-És Louis sem vesz észre semmit!
-Mit kéne észrevennie? -tolt el magától, hogy a szemembe nézhessen.
-Azt, hogy mennyire szeretem! Hogy bármit megadnék érte! -Liam elmosolyodott, és megrázta a fejét.
-Ez vicces. -lehajtotta a fejét, kicsit mosolygott, még mindig rázta a fejét, majd felcsapta azt. Mikor meglátta, hogy milyen értetlen fejet vágok, rögtön kifejtette, hogy mit is akart.- Tudod, ő pontosan ugyan ezt mondta nekem egy hónappal ezelőtt, Rólad. Csak aztán azt hitte, hogy Harryvel összejöttetek, így keresett magának valakit, akivel vagy túlléphet rajtad, vagy féltékennyé tehet. Így jött a képbe Eleanor. -el kellet mosolyognom a hallottakra, ugyanis nekem is ugyan ez volt a tervem. Csak nem találtam senkit, akivel féltékennyé tehetem.
-Várj! Van egy ötletem!
-Na mondjad csak.
-Még mindig akar tőlem valamit?
-Hát ahogy elnéztem őt, szerintem igen. Még egy jó darabig akarni is fog, hidd el.
-Akkor kész van a tervem. Ugye féltékeny szokott lenni?
-Ha csajról van szó, biztosan. Főleg ha olyanról, aki tetszik is neki. Na de mondjad már!
-Féltékennyé fogom tenni. Méghozzá nem is akárkivel. -mosolyodtam el, és Liam arca is kezdett feloldódni a stresszből.

*Harry szemszöge*
Annyira megbántam, hogy így üvöltöttem Nicollal, ráadásul pont újév előtt. Én tényleg szeretem őt, persze csak barátként már, és nem szeretném, ha mérges lenne rám. De úgy látszik mindent elrontottam ezzel az esti kirohanásommal.
-Nyugi haver. Nicol nem olyan, aki ennyitől megsértődne. -mosolygott rám Niall- Biztos megbékél. Előbb vagy utóbb.
-Remélem előbb.
-Hát akkor sok sikert, tesó! -veregette meg a vállam Zayn, aztán felment a szobájába. Niall is követte őt, egyedül maradtam lent, mert Liam elment valahová, Louis pedig még nem ért haza. Szerintem egyhamar nem is fog. Jó csaj Eleanor, csak szerintem túl kulturált Louishoz. Na mindegy, ő tudja. Kicsit ültem még a kanapén, majd zajokat hallottam kintről. Megnéztem az ablakból, hogy ki az, és akkora kő esett le a szívemről, mikor megláttam Nicolt, hogy az hihetetlen. Rögtön le is támadtam.
-Nicol, nézd, sajnálom, nem akartam semmi rosszat...
-Nyugi Harry. Semmi baj. Nem haragszom. Viszont egy baromi nagy kérésem lenne feléd. -Liam kacsintott egyet, majd felment. Azt hiszem, itt valami furcsaság lesz a dologban, az biztos.
-Mondd, hallgatlak.-ültem le a kanapéra.
-Szóval, ugye Louisnak most itt van Eleanor... és arra gondoltam, hogy... eljátszanád, hogy a pasim vagy? -ledöbbentem. Lefagytam. Azt sem tudtam, hogy minek ez, főleg nem azt, hogy hol is vagyok. Miért akarja ezt? Miért én? Miért pont most?
-M-mi? Miért?
-Mert féltékennyé akarom tenni őt. Tudom, hogy érez irántam valamit, hisz nemrég még majdnem megcsókolt. Nem hagyhatom, hogy csak úgy elvegyék tőlem!
-És miért én?
-Mert kire másra lenne a legféltékenyebb, ha nem a legjobb barátjára, aki mellesleg egy nő faló? -jogos volt. Bár a második része kicsit sértett, de abban is igaza volt. Csodálom az eltökéltségét, és hogy még így is arra akar jutni, hogy övé legyen az, akit szeret. Pedig az a személy foglalt.
-Jó, oké. Benne vagyok.
-Ez az! -beleugrott a nyakamba, és szorosan megölelt. Fölcipeltem a szobámba és beledobtam az ágyba. Nem kell rosszra gondolni, semmi olyat nem akartam vele csinálni. Befeküdtem mellé, és vártam, hogy meséljen.- Tudod, néhány dolgot tisztáznunk kell.
-Igen?
-Igen. Az első: egy hete randizunk, de csak most jöttünk össze. -bólintottam- Második: csak előtte vagyunk a nyálas szerelmes pár, oké? -ismét bólintottam- És az utolsó: nincs csók, csak szájra puszi.
-Ugye tudod, hogy úgy nehezen fogja bevenni? Főleg, hogy ismer engem, és tudja, hogy "nő faló" vagyok.
-Jó, akkor mehet a csók, de nyelv nélkül. -összeráncoltam a homlokom, mire ő csak megforgatta a szemeit, és bebújt az ágyba. Hamarosan én is elaludtam.
Reggel Liam ébresztett.
-Hé, srácok! Nicol, Harry! Louis most ott van a konyhában, lehet, hogy most kéne kezdenetek.
-Te honnan tudsz erről? -pattantak ki a szemeim, mikor rájöttem, hogy nem Nicol mondta ezt.
-Szerinted ki bátorította a "barátnőd"? -rajzolt szamárfült a levegőbe. Bólintottam, majd megbeszéltük a "haditervet" Nicollal. Gyorsan odadobtam neki a pólóm, majd én is elkezdtem készülődni. Amint kész voltam, lementem, és a konyhában talált "szerelmem" dereka köré fontam a kezeim.
-Jó reggelt, édes. -belepusziltam a vállába, majd örömmel néztem, hogy még mindig csak a pólóm van rajta meg egy csipkés francia bugyi.
-Jó reggelt. -megfordult és nagy mosollyal köszöntött. Kaptam az alkalmon, most vagy soha alapon megcsókoltam. Tudtam, hogy Louis minket néz, ezért is tettem. A tegnap esti szabályt úgy látszik a "barátnőmnek" sem sikerült betartania, nyelve a számban volt, az enyém pedig az  övében. Csókunk után odaadta a kávét, amit nekem készített, majd elment felöltözni. Én leültem az asztalhoz, és vártam, hogy Louis megrohanjon a kérdéseivel. Tudtam, hogy az jön.
-Harry? -és kezdődött is.